Magyar Irás, 1932 (1. évfolyam, 1-10. szám)
1932-09-01 / 7. szám - Bánsági költők (Csuka Zoltán: Csárdás), (Szenteleky Kornél: Szélmalomharc), (Sziráky Dénes Sándor: Aranyszemüveg)
Bánsági költők Hátha megindul lomha szárnya. Hiszen még él, mint téli medve És ide hallszik hortyogása. Törjünk rá gyorsan! Döfjünk! Szúrjunk! Mindannyian egyforma hévvel Talán egyszer mégis felébred És elmúlik a hosszú éjjel. A szélmalomnak telt a gyomra Szivét hiába is keressük. Pulyán s meredten ül és alszik Hiába döfjük és sebezzük. Szegyeid magad, te lomha medve ! Te tespedö lelkiismeret! Hát nem hallod az énekünket, Mely panasz, vágy és szeretet ? A Don Quijoték énekelnek Szent hit ragyog a harci kincsen, De szélmalmunknak nincsen füle A szélmalomnak szive sincsen. Hát nem érzed a szél nyögését, Az élet ezer uj keresztjét, Hogy forog minden körülötted? S te alva vársz reggelt meg estét. A Don Quijoték énekelnek Hangjukban zeng a hit s az élet A szélmalom azonban alszik Mint átkozott turáni lélek. — Mi lesz a vége ? Érdemes-e ? — Ne csüggedj és ezt sose kérdjed! A Don Quijoték énekelnek S bíznak, hogy a közöny fölébred. SZENTELEKY KORNÉL ARANYSZEMÜVEG ügy surrantam be, mint idegen. A jöttömet észre se vették. Nem kérdezte felőlem senki, ki ez a különös vendég ? Az ucca forgott. Az emberek siettek. Jaj, ez a céltömeg kinek lett, minek lett?
