Magyar Irás, 1932 (1. évfolyam, 1-10. szám)
1932-09-01 / 7. szám - Bánsági költők (Csuka Zoltán: Csárdás), (Szenteleky Kornél: Szélmalomharc), (Sziráky Dénes Sándor: Aranyszemüveg)
Bánsági költők A szemem reflektor. A szivem lázmérő. Mi hozott ide, mikor jöttem, előtte egy perccel még nem tudtam. Az esőcsepp se tudja, hova csöppen. A lepkét lámpásra repiti a szárnya. Mi hozott ide erre az ezerlámpás állomásra ? A vágyam felskicceit nőakt. A szavam omló, mint a hegedű. Az idegeim feszitett antennák. Az életem törökméz, édes és keserű. Törtettek az ittlakók. Rohant rajos haduk. Őket befogadták, engem kizártak a kapuk. Az uccákon, hogy baktatok, meredtek rám a vak tetők. Becsukódtak az ablakok. Rajtuk a zsaluk szemfedők. Az ives gondolatra annyit se mondott az ablakrésből a polgár : Nézd csak, repülőgép, mily magas és hol jár ! A sár helyett itt járda van, a palló helyett vashid, a házak homlokán csillagok. Az uccák felett kupola magaslik. Van nagy templomuk, az itteniek büszke mivé csak Isten nincsen benne és nincsen benne híve. Azt hittem, én vagyok a legjobb pallér, ki körzővel cirkalmazza az életet. Nem történt semmi különösebb mint, hogy az Isten egy időre félretett. Lesz még a szavamnak valaha hatálya. Lesz még a lelkemnek fia, unokája. Szememnek csóváját, reflektoros fényét, szavamnak szökelő, szabálytalan hőjét akartam osztani jártomban köztetek. Szavaim melegek, ritka rőzsék. Gyűljetek körém, ízleljetek csodát. Elétek varázslóm az édes és keserű mézesmandolát.
