Magyar Irás, 1932 (1. évfolyam, 1-10. szám)
1932-08-01 / 6. szám - Zapf László: A mai szlovák irodalom
Zapf László : A mai szlovák irodalom nómistákhoz tartozik még Martin Rázus 1926 óta megjelent verseivel. Az 1918-as szlovák felszabadulás és csehszlovák testvériesség leglelkesebb költője ma teljesen szlovák jellegű Szlovenszkóért küzd a csehszlovák köztársaság keretén belül. Néha kissé zökkenő nyelvezetű verseiben fejezi ki a csehszlovák államimperializmusban való csalódását és a szlovák nemzet jövőjébe vetett hitét. Ebbe a csoportba tartozik még a fiatal, rendkívül tehetséges František Hečko, akinek egyetlen verskötete »Vysťahovalci« (Kivándorlók) címén 1931-ben jelent meg. Nem ugyan mozgalmilag, de témakörében, a szlovák paraszt nyomorának megrázó festésében az autonómistákkal sok rokonvonást mutat. A szlovák falu igénytelenségének és a modern civilizáció lehetőségeinek antagonizmusára épül fel Jožo Nižňánský és Maša. Halamová költészete is. Ennek az antagonizmusnak a megéneklése különben a leglényegesebb hazafiúi gesztus a két legnagyobb fiatal szlovák lírikus: Emil B. Lukáč és Ján Smrek költészetében. Mindketten modern dekadensek. A társadalommozgató erők meglátása helyett a saját komplikált lelkiviláguk emócióit öntik dalba. S csak is azért lehettek a modern szlovák líra legnagyobbjai, mert ezek a belső lelki történések náluk igen bonyolultak és kifinomultak. Lukáč egyúttal a legtermékenyebb szlovák lírikus. Problémái: a szerelem, az istenhit, az emberi lélek rejtélyei, a lét és nemlét. Vannak olyan lírái versei, melyek az Ember tragédiájára és a Faustra emlékeztetnek. »Spev vlkov« (Farkasok éneke) c. verskötetet adott ki a Rothermere-akció ellen. Lukáč gyen géje a néha már sablonná váló irodalmi túlfinomúltság, míg Smrek főérdeme a verselés természetessége és egyszerűsége. Romantikus lélek, akit ahasvéri nyughatatlanságok szállanak meg. Az élet megfoghatatlan nagyszerűségének a költője. Azért jut el a szerelmi idillizmusból a pánszekszualizmushoz. Versei és gondolatai különösködők. Független és tiszta művésziessége miatt becsülik. A Smrek és Lukáč túlfinomúltságában a város polgári anyagiasságából a szegény, de őserőket rejtő szlovák falu felé hulló elégikus nosztalgia maradt meg. Viszont a Žarnov és Borin szlovák öncélúság felé törekvő verseiben ez az élmény a szlovák társadalmi felépitettség radikális újjáépítésének a követelésével bővül ki. Nemzeti jelszavaik tehát nem egy nemzeti cégérek alatti uralkodó osztály, jelen esetben a szlovák intelligencia uralmáért vannak. Sőt ellenkezőleg ! Álnemzetinek nevezik azt az intelligenciát, mely a nemzeti érdekeket a saját érdekeivel azonosítja. Žarnov »Brázdy cez úhory« (Barázda az ugaron) c. verskötete a szlovák intelligencia osztályöncélúsága ellen írt vádirat. Nemcsak nemzeti ébredést, hanem a szlovák nemzeti életnek a dolgozó néptömegekre2 első sorban a szlovák parasztságra való ki
