Magyar Irás, 1932 (1. évfolyam, 1-10. szám)
1932-08-01 / 6. szám - Zerdahelyi József: Életszag
Žerdahelyi József : Életszag — Szívesen — melegedett Gábor. — Milyen szép lesz itt az élet egyszer. Kinevelik az uj magyarokat. — Azt kell. Nem lehet megbújni márványszobrok mögött. Eléjük kell állani. Előre menni. Elmellőznek. — Erről jut eszembe. Veszek socialista könyveket. Megnézzük mi van benne. Az ember olyan tájékozatlan. Elolvassuk. Jó ? — Jó, de nem ebben van a haladás. Magyarvallás. Parasztvallás. Ez kell. Senki meg nem irta. Úgy kell csinálni. Életből, természetből. Parasztból, urból. Megönteni! — Milyen csoda szép ez — hozzátapadt a lelke Gábor sóhajos beszédjéhez. Megriadt. — De... most menjen... Máskor. — Holnap ? — Ahogy akarja — marta meg Gábort a két szó. Pedig most egy keveset lehajlott hozzá Márta feje. Gábor ment haza. Vitte magával az egyszerű szók mögé bujt meleget. Benne forrott az és letörte róla a durva galyakat. Uj hajtásokat nevelt a helyükön. Uj szenvedély-, szerelem-, szomorúság-hajtásokat. Harmadik esztendeje. És pattogott le róla a vadság. Ma az utolsó darabját dobta el. Az alkonyat ráfestett az égre. A színekbe belerajzolt a tanya sötétsége. Belépett. Odabenn hallgatásba dőlt. Szavát nem vehette senki. Forró hullám szökött a júniusi mezőre. Elöntötte. Párát csalt ki belőle. A hajnali meleg eső indult az ég felé. Vemhes buzatövek' fogták meg, és az apró vizcseppeken megtört a napsugár. Színeket szórt. Nyárszineket. Akácvirág szaga szállott. Nehéz szag. Nyárszag. Messze lent a sajóvölgyi réteken kaszások vágtak vastag szénarendet. Csak az egyforma ütemü lendülés mutatta. Csikós répaföldeken hetyke lányok dereka hajlott, pirosló szoknya libbent. Az éledő földbe vagdostak csillogóra kopott kapával. Egy lihegés volt az egész. — Csodaszép I — Az — mondta Gábor — hát még az erdő. Most színesedik sötétre. — Menjünk oda. — Menjünk. Gyalogúiba fordultak. Az agyagra vert járó simára volt taposva. Nem tudta beinni a reggeli vizet, még nyálas volt. Buzatövek árnyékolták, tócsák állottak néhol. Márta ment elől. Ahogy nekiindult, megcsúszott. Gábor karonkapta. Ijedten nevető gyermekszemekkel nézett rá az asszony. — Itt nagyon rossz menni.
