Magyar Irás, 1932 (1. évfolyam, 1-10. szám)

1932-08-01 / 6. szám - Pongrácz Kálmán: Az értelmiség válsága

Pongrácz Kálmán: Az értelmiség válsága tartásához pedig — ő is proletárrá lévén — anyagi érdeke immár nem fűződik. Ezekben az országokban tehát a hatalom és a polgári eszme már más-más kézbe került, a polgárság hatalom és befolyás híján az uralomért küzdő nemzetközi tőkés és nemzetközi munkás között háttérbe szorult s egész mentalitásával a levegőben maradt.

Hogy ez a háttérbe szorítás ilyen gyorsan végbemehetett s hogy ugy a fentről, mint lentről jövő támadások ellen a polgárság aktív ellenakció indítása nélkül csupán csak a passiv elutasítás álláspontját tudta magáévá tenni, — már ez a tünet is amellett bizonyít, hogy a polgárság kiélte magát, hogy az élethez és fejlődéshez okvetlen megkívánt alkalmazkodási képességét elvesztette, hogy gondolkozása — egy önmagát szinte nap mint nap változtató korban — túlságosan merevnek és statikusnak bizonyult. A polgárságnak akkor, mikor a gazdasági fejlődés során nyilvánvalóvá vált, hogy a jövő fejlődése nemzetközi tendenciát vett fel, azonnal arra kellett volna törekedni, hogy élete szellemi értékeit — melyeknek ő volt kizárólagos birtokosa — ha uj formák között is, de átmentse az uj rendbe. E helyett a változás lehetőségének még puszta gondolatát is elvetette és hagyta magát az élet üteméből kirekesztve inkább elhalásra ítélt növényházi virággá tenni, mintsem az események által megcáfolt elvein változtatott volna.

Ezzel a kemény kritikával természetesen távolról sem célunk az, hogy pálcát törjünk a polgárság múltja felett. Éppen ellenkezőleg! Annyi értéket, annyi gondolatot adott ez az osztály civilizációnknak, hogy igen sajnálnánk, ha rövidlátó merevsége miatt most önmagát ítélné halálra. És a kapitalista termelési rend múltra vonatkozó érdemeit sem akarjuk vitássá tenni annál is inkább, mert rendszere nélkül aligha juthattak volna a dolgozó proletárok mai értelmi és társadalmi színvonalukra. Amit mi hibáztatunk és a válság főokául tudunk be, az a polgár-gondolkozás dogmatikusan merev volta. Kétségtelenül beteg, de mégsem halálos tünet s éppen ezen utóbbi körülménynél fogva tarjuk aktuálisnak a témával való behatóbb foglalkozást.

Az értelmiség válságát mindezek figyelembevételével léhát négy vonatkozásban szemléltethetjük. Válságba került az értelmiség politikai, történeti, gazdasági, szellemi és speciálisan osztály-vonatkozásban egyaránt. Az első két okot nagyrészt letárgyaltuk. Rámutattunk arra, hogy a kapitalista termelési rend, miután a történeti fejlődés során válságba került, magával rántotta a polgári osztályt is. A negyedrend megerősödve, szellemileg kifejlődve szintén részese — ha nem egyeduralkodója — akar lenni a közhatalomnak és ezen célját támogatja hatalmas nemzetközi szervezettsége. A polgár tehát két tűz közé került, mert a kapitalista rend is nemzetközi fejlődési irányt vett fel azáltal, hogy a gazdasági életben egy integrálódási folyamat vette kezdetét, amely a nemzeti ellentéteket — saját rendszere érdekében — szintén eliminálni törekszik, bár azt még nyíltan nem hangoztatja, sőt ideologice és külsőségekben együtt halad a polgárság nemzeti törekvéseivel, anélkül azonban, hogy érdekeit ezért veszélyeztetné. Már most így az a na-