Magyar Irás, 1932 (1. évfolyam, 1-10. szám)
1932-07-01 / 5. szám - Darkó István: Égő csipkebokor
Darkó István: Égő csipkebokor s a poprádi állomásról az autó az őszi köd résein át beszaladt az emberrel a varázslatos más élet kellős közepébe. Gesztete, kisfalu, mezei gondok, kis Örzse-testvérkét nevelgető atyai árvaság, földes igyekvés jóakaratai és szép eredményei: messzire elmaradtak s alig tudja már figyelemmel előidézni őket. Ez pedig talán nem is a becsület utján haladó dolog. Olyan kapaszkodás ez talán, amelynek könnyen nyilvános zuhanás lehet a végezete. Idegenül tévedt ide, fölöslegesen eszi úgy a hideg halat és a vajbansült piros krumplirózsát, mintha otthon is az volna szerdán este vacsorára. Ha ezt a helyet másnak is veszi, mint testi baját gyógyító szanatóriumnak, kórháznak, amilyen a szombati, ahol a vakbelét operálták, vagy a laibachi, ahol a háború idején maláriában tengődött, ha ez a szép hely más már neki, több, vonzóbb, vagy kellemesebb, akkor a testi betegségén kívül előfogta már olyan baj is, amely csakúgy a mellében tanyázik, ha képletesen is, mint tüdeje gondja. Elkábult ettől a számadoltató gondolattól. Barna sört ivott talpas pohárból, felállt és aliglátó szemmel kikereste azt az asztalt, ahol Ágota ült a nénjével s az idegen fiatalemberrel. Feltekintő arcok között elért hozzájuk. Többfelé is látott egyszerre. Emitt két férfi feje jóakaratúan hajolt össze miatta, amott egy szomorú tekintetű fiatalember barátságosan bámult utána. Egy ismerős, soványarcú idős hölgy, aki ott volt a bokájátficamitó kiránduláson is, ismerősen mosolygott rá és többször is bólintott a köszönésére. Itt ült a sápadt, nagyhomlokú szép fiatalasszony is a kinai arcú férjével. A férfi ajka lejjebb biggyedt és a tekintete megjegyezte a Gyuri fényes csizmáját. Az asszony szeme végig elkísérte, az Ágotáék asztaláig. Gyuri jól látta ezt is, kiegyenesedett tőle, két kabátját kétfelől megrántotta a keze. Meghajolt Ágota előtt s kihullt, elröppent belőle a homályos szándék, amely idehozta. Gyerekkorában, a vizsgán a püspök előtt igy feledte el a Nyulászi tanító úr készítette gyönyörű üdvözlő beszédet. Aprócska ezüst kerekeken gúrúltak azok a mondatok, Gyuri a szénapadon tanúlta meg játszadozva s a Bátor csikónak is elszavalta, A vizsga előtti estén az egész ház a beszédben lelte örömét. így kezdődött: „Ezüst harsonáink nincsenek nekünk, de van romlatlan, hálás gyermekszívünk, — ezért ime szerényen letérdepelünk s elmondjuk egyszerűen, mit s hogyan érezünk“. Jobban tudta, mint aMiatyánkot, vagy a fogócska-kiosztó nótát, azt, hogy: Egyedem, begyedem, tengertánc...De mikor a püspök elé lépett, huss, kiröppent belőle a szónoklat, olyan alaposan, hogy fia hang, dehogy az, egy veszszöcske sem maradt belőle.
