Magyar Irás, 1932 (1. évfolyam, 1-10. szám)
1932-03-01 / 1. szám - Ankét a Masaryk-akadémiáról
Ankét a Masaryk-akadémiáról mozdult meg és az Akadémia nem is fordulhatott a magyar társadalomhoz, amig programot sem adott, nem hogy működését megkezdte volna. Józan elgondolással nem is lehet rá számítani, hogy egy esztendőn belül olyan mértékben fog megnyilvánulni a magyar társadalom áldozatkészsége, hogy ebből intézményesen biztosíthassuk íróink munkalehetőségét, illetve megélhetését. Erre pedig a magyar irók nem várhatnak, mert egyszerűen nem bírják ki. Már sokkal rövidebb átmeneti időt sem bírnak ki. Tanulmányozva azokat a módokat, melyek Akadémiánkhoz hahasonló külföldi intézmények számára lehetővé teszik a kultúra embereinek nem alamizsnával, hanem rendszeres munkával való talpraállitását, — továbbá figyelembe véve a mi speciális helyzetünket, olyan javaslatokat terjesztettem az elnöki tanács elé, amelyek megvalósítva, legalább tizenkét csehszlovákiai magyar iró számára biztosítanák a megélhetést és a munka lehetőségét. Javaslataimat az elnöki tanács elfogadta. Miután ezek a javaslatok'- az Akadémia hatáskörének kiterjesztésével biztosítanak olyan állandó jövedelmet, mely az irodalmi osztály tagjai számára tehetségük kifejtését lehetővé teszi, ezért javaslataimat legutóbb Szlávik György dr. belügyminiszter elé terjesztettem. A köztársaság belügyminisztere ezeket a javaslatokat, személyes megbeszélés során, gyakorlatilag megvalósithatóknak tartotta. Kijelentette továbbá, hogy nemcsak a maga részéről tesz meg mindent e javaslatok megvalósítása érdekében, de a gyors elintézést is lehetővé, fogja tenni. Ennyit arról, ami eddig történt, aminek eredményeit Íróink negyedéven belül élvezni fogják. (Javaslataimat az irodalmi osztály első ülésén ismertetem, remélhetőleg a már elért pozitívumokkal kapcsolatosan). Az irodalmi osztály első ülésén határozunk egy szépirodalmi folyóirat kiadásáról és döntünk annak a beérkezett ajánlatnak az elfogadásáról, mely csehszlovákiai magyar irók szépirodalmi műveinek sorozatos kiadására vonatkozik. Az Akadémia égisze alatt megjelenő tízkötetes sorozatról van szó, amelyben természetesen olyan irók is szerepelhetnek, akik nem tagjai az Akadémiának. Az irodalmi osztály első ülésén javaslatot tesz a titkár az osztály vándorgyűléseire vonatkozólag. Az osztály költségvetésének kereteit szem előtt tartva, fogjuk megállapítani, milyen mértékben fejezhetjük ki elismerésünket a múlt évben megjelent legjobb csehszlovákiai magyar szépirodalmi könyvek szerzőivel szemben. A magyar kulturkapcsolatok ápolása és biztosítása érdekében az Akadémia memorandummal fordul a belügyi kormányzathoz, igényelve, hogy külföldi magyar tudósok, irók és művészek, illetve tudományos, irodalmi és művészeti testületek beutazásának, illetve működésének engedélyezése tárgyában beadott kérelmek az Akadémia véleményezése alapján intéztessenek el és a belügyi kormányzat ebben az irányban adjon utasítást az illetékes hivataloknak. Ezt a memorandumot az Akadémia osztályai első ülésükön tárgyalják le. Az osztály-titkár kidolgozott előterjesztést tesz a magyar-szlovák és magyar-cseh irodalmi kulturcserére vonatkozólag.