Magyar Irás, 1932 (1. évfolyam, 1-10. szám)
1932-07-01 / 5. szám - Zapf László: Irodalmi arcképek (Mécs László)
Zapf László f' Irodalmi arcképek Mécs szociális humanizmusa egy lokalizálatlan, absztrakt emberiség-fogalomból nő ki. így pl. első verskötetében szó se esik a magyarságról. A magyar irodalomban szinte páratlan erős hitü szocialista versek ezek, a «Vadócba rózsát oltok, hogy szebb legyen a föld» ... dinamikus emberszeretetétől áthatva. A valóság-alapot maró helyzetanalizisek adják, amilyen pl. A nyomor balladája, melyben a kivénhedt grófi szolga hajmeresztő nyomorát a gróf, a bankár és a püspök gazdagságával állítja szembe. Még a marxista dialektika legmerészebb osztályharcos követelménye is, — tisztán a keresztény emberszeretet alapján — felrémlik Mécsben: az élet és a természet szépségének felfüggesztő tagadása a szociális harc érdekében, mikor a madárfütty hallatára, báli zsivajban, vagy bármilyen más vonatkozású emberi elgyengüléseiben a kizsákmányolt proletárok sorsa vádolja és nem hagyja, hogy élvezze annak a polgári milieunek szépségét, melybe hivatása helyezte. (Erdöszélen, Majálison.) Eduard királynál is tragikusabb sors ez, mert senkit se küldött máglyára, mégis mindenütt a proletárok segélykiáltása zug a fülébe. Még az igazán emberileg és szabadon átérzett fiú vagy testvéri szeretelet is a szociális kérdésre rávilágító gyűjtőlencse gyanánt csillogtatja meg. (Egyszerű krónikácska egy nagyon jó emberről, stb.) Az apja jóságát a háború előtti magyar szellemi proletárok sorsközösségbe helyezi. Legmüvészibb szocialista versei pedig azok, melyekben egységes világtörténelmi horizontú képet keres, mint pl. a Jövőbe zengő énekben, mikor egy névtelen hasonlatban a polgári társadalmat, a «Kevesek» mámorát, a római császárság utolsó kéjenckedéseihez hasonlítja és látja összeomlani egy új világ hajnalán a «nyomor Jerichó-falait.» Ezt a világképet tovább építi a Rabszolgák énekelnek c. kötetében, mikor a felsorakozó proletárhadat az első keresztények felvonulásaihoz hasonlítja, anélkül, hogy ezt a hasonlatot direkt megnevezné. A Vatikán és mindenki most ismét az »utca söpredékére« figyel fel, mint egykor a »papok és Írástudók» az első keresztény «csőcselékre.» (A csőcselék, Két leány.) Mécs László későbbi versköteteiből, valamint a napilapokban és egyebütt megjelenő verseiből lassankint kivész ez a humánus szocializmus. Ennek egyik oka az egyre növekvő világválság reménytelensége és ezen belül a magyarság belső meghasonlottsága, de nem kevésbé Mécs szocializmusának megalapozatlansága. így juthatott el utolsó igazán szocialista verséhez, a szocialista verseinek elhalása idején írt Jöjjenek az új bar-i bárok-hoz: nem képes többé hinni abban, hogy a római kereszténység megoldhassa a szociális kérdést és azért az utolsó kiútnak a proletár osztályharc rombolását tartja. Azért ez az egyetlen szociális témájú verse a Vigasztaló c. verskötetében. A
