Magyar Irás, 1932 (1. évfolyam, 1-10. szám)
1932-07-01 / 5. szám - Darkó István: Faun a Magurán
Darkó István : Faun a Magurán hagyták meg neki. Alig egy hónapja nősült a gróf. Fiatal feleségével beszaladta már a félvilágot, akkor juthatott az eszébe, hogy uj életszakasza lázában megbocsát a hajdani vadászrengetegnek is Pedig hűtlen széttöredezése óta megutálta és örök életére elkerülni kívánta. A tengerparton mesélt az asszonynak a suhogó fenyvesekről, a méreg-sötétzöld rengetegekről, a fagyott hegyek borzongásairól, a medvevadászatokról, az elhagyott, ócska butorzatu hideg kastélyról. Csak az ellentét, a játszó szembeállítás kedvéért beszélt a forró homokban a málna- és eperszagu bozótról, a páfrányos sziklaöleiről, de az asszony rajongva követelte az odautazás ajándékát s a gróf is megbarátkozott a gondolattal. Lent a kastélyban most, nyár közepén is fűteni kellett. Néhány nap múlva elkedvetlenedve üldögéltek a kopott, penészes szagu szarvasbőr bútorok közölt a cserépkályha előtt. Akkor jött a félénk tiszttartó,hogy menjenek fel a hegybe. Megtanácskozta a gróffal s annak is kedve támadt a kirándulásra. — Valami olyat lát a Magurán, ami tetszeni fog magának,— biztatta a feleségét, — nem mondom meg, hogy mit, de előrebocsáthatom, hogy ha csak a fele válik be annak, amit ez az unalmas tiszttartó Ígér, kellemes meglepetésben lesz része magának . . . Hanem kérnem kell, hogy ne csigázza fel túlságosan a fantáziáját. Ezekben az alkalmazottakban nem bizhatunk eléggé, ezt a fiatalembert például nem is ismerem, most látom először. Az apja az apámnak hű embere volt, azt tudom, de ez már valahol itt szerzett erdészeti szakképzettséget, levél utján neveztem ki. A jelentései, ahogy emlékszem, értelmesek voltak, de mondom, nem vagyok kimerítően tájékozódva felőle. Az autó, a díjnyertes túrakocsi most könnyebb útra ért. Enyhe fordulóban tisztás síkra érkezett. A tiszttartó könnyebben lélegzett, talán baj nélkül sikerül ez a kirándulás. Szeme elfordított golyóival még a grófnét is meglesni próbálta. Szőkén, nyugodtan ült az asszony, szép profillal nézett maga elé, a fátyol letakarta a nézését, a tiszttartó bátrabban csodálta, de csak belső bátorsága nőtt meg, kívül bocsánatkérően, szolgálatkészen, igénytelenül ült s igazában a gróf kedvét leste. Az egész utón is azt figyelte, a parancsoló színezetű, akkor is érdes felületű hangot, amikor közömbös, sőt barátságos tartalommal szólt valamit. A csodálatos asszony, aki az opera színpadáról került ide, (a képét a képeslapokból ismerte s amikor az idejövetelükről szóló értesítést megkapta, ki is vágta,) ez a tünemény szótlanul, mégis bizalmasan ült most mellette. A fiatalember orra sejtelmesen finom parfőmillatot szagolt s az erdőhöz szokott szaglása csemegének élvezte ezt. Szorongó boldogsággal járta most át a különleges helyzet ize. Leugrott az autóból, szolgálatkészen tárta ki az ajtaját:
