Magyar Irás, 1932 (1. évfolyam, 1-10. szám)
1932-07-01 / 5. szám - Darkó István: Faun a Magurán
Darkó István : Faun a Magurán — Méltóztassanak. Megérkeztünk. — Azt hittem, hogy egy tengelytörést el nem kerülhetünk, — ezt jegyezte meg a grófné, — de meg kell adni, hogy már eddig is érdekes volt.A gróf nyugodt arccal recsegte: — Pomáz ur kész expedícióra hozott bennünket. A tiszttartó elvörösödött:— Úgy gondoltam, hogy érdeklődést fog kelteni . . . A gróf kegyesen nyugtatta meg: — Hogyne, hogyne. Én magam is nagyon szívesen jöttem ide. Már tiz éve nem jártam errefelé, akkor se kocsin, két napig vadásztunk a herceggel ... De ez az autóut mindennel felért! Rendkívüli módon akarta kifejezni a jóhangulatát, ezért ezt tette még utána:— Hóttomig büszke leszek rá, úttörő vagyok, felfedeztem az autós hegymászást.A grófné lelépett a lépcsőről és tárgyaló, egyszerű hangon ismerte el:— Büszke is lehet rá kedvesem. A fiatalember kapkodva nyulkált feléje. Le akarta segíteni a porköpeny eges, karcsú asszonyt, de ügyetlen, félmozdulatu udvariaskodás volt ez, a grófné nem is vett tudomást róla. A fiatalembert ettől ismét meleg öntötte el, megint bakot lőtt, veszteség érzése alacsonyitotta, hiába próbált dacosan ellenállni önmagának, nem találta a helyes szerepét s megátkozta magát a kirándulás ötletéért. A grófnak nem lesz sem jobb, sem kedvesebb embere avval, ha ez a vad dolog netalán a legkitűnőbb hangulatban ér is véget, amire valamiképpen semmi remény sincs. Mint ahogy nem lett volna sem rosszabb, sem lenézettebb azért, ha nem jut eszébe ezt a kirándulást tanácsolni s most otthon ülnének a kastély jégvermeiben, esett volna le a buta feje, amikor nem gondolkozott előre. Igaz, úgysincs sokból ez az egész híres állás, szegény apja után kapott maradék kenyér, szűkös karéj betévő ezen a szétesett, elharapdált, tizedére apadt uradalmon. Sokan mondták már, hogy ezt az uraságot igazra, helyesre találta telibe az erdőbirtokreform, de ahogy itt látja maga előtt az aranyhátu zsebfésűvel simogatott ügyes angolbajuszával, kockás harisnyájában, csipkézett nyelvű, duplatalpu sárga félcipőjében s a feleségével, a szép asszonnyal egyenlő karcsúságában, igazat kénytelen adni azoknak a beszédeknek. Pedig védte, amig nem ismerte, a grófot. Tulajdonképpen mióta megismerte, sem lehet panasza rá, udvarias vele, nyájas is néha, kétszer hívta már ebédre s minden este velük vacsorázott, utána mazsongoztak, amit a fiatalember most hallott először s amire a grófné meg
