Magyar Irás, 1932 (1. évfolyam, 1-10. szám)

1932-07-01 / 5. szám - Darkó István: Faun a Magurán

Darkó István : Faun a Magurán — Méltóztassanak. Megérkeztünk. — Azt hittem, hogy egy tengelytörést el nem kerülhetünk, — ezt jegyezte meg a grófné, — de meg kell adni, hogy már eddig is érdekes volt.A gróf nyugodt arccal recsegte: — Pomáz ur kész expedícióra hozott bennünket. A tiszttartó elvörösödött:— Úgy gondoltam, hogy érdeklődést fog kelteni . . . A gróf kegyesen nyugtatta meg: — Hogyne, hogyne. Én magam is nagyon szívesen jöttem ide. Már tiz éve nem jártam errefelé, akkor se kocsin, két napig vadásztunk a herceggel ... De ez az autóut mindennel felért! Rendkívüli módon akarta kifejezni a jóhangulatát, ezért ezt tette még utána:— Hóttomig büszke leszek rá, úttörő vagyok, felfedeztem az autós hegymászást.A grófné lelépett a lépcsőről és tárgyaló, egyszerű hangon ismerte el:— Büszke is lehet rá kedvesem. A fiatalember kapkodva nyulkált feléje. Le akarta segíteni a porköpeny eges, karcsú asszonyt, de ügyetlen, félmozdulatu udvariaskodás volt ez, a grófné nem is vett tudomást róla. A fiatalembert ettől ismét meleg öntötte el, megint bakot lőtt, veszteség érzése alacsonyitotta, hiába próbált dacosan ellen­állni önmagának, nem találta a helyes szerepét s megátkozta magát a kirándulás ötletéért. A grófnak nem lesz sem jobb, sem kedvesebb embere avval, ha ez a vad dolog netalán a leg­kitűnőbb hangulatban ér is véget, amire valamiképpen semmi remény sincs. Mint ahogy nem lett volna sem rosszabb, sem lenézettebb azért, ha nem jut eszébe ezt a kirándulást taná­csolni s most otthon ülnének a kastély jégvermeiben, esett volna le a buta feje, amikor nem gondolkozott előre. Igaz, úgysincs sokból ez az egész híres állás, szegény apja után kapott maradék kenyér, szűkös karéj betévő ezen a szétesett, elharapdált, tizedére apadt uradalmon. Sokan mondták már, hogy ezt az uraságot igazra, helyesre találta telibe az erdőbir­­tokreform, de ahogy itt látja maga előtt az aranyhátu zseb­fésűvel simogatott ügyes angolbajuszával, kockás harisnyájá­ban, csipkézett nyelvű, duplatalpu sárga félcipőjében s a fele­ségével, a szép asszonnyal egyenlő karcsúságában, igazat kény­telen adni azoknak a beszédeknek. Pedig védte, amig nem ismerte, a grófot. Tulajdonképpen mióta megismerte, sem lehet panasza rá, udvarias vele, nyájas is néha, kétszer hívta már ebédre s minden este velük vacsorázott, utána mazsongoztak, amit a fiatalember most hallott először s amire a grófné meg­

Next

/
Oldalképek
Tartalom