Magyar Irás, 1932 (1. évfolyam, 1-10. szám)

1932-06-01 / 4. szám - Zerdahelyi József: Kanyarodik az út

Zerdahelyi József: Kanyarodik az ut

Gazda kellene neki. — Mióta meghalt az öreg úr — Isten nyugosztalja — az ökör, ha lefekszik, nem kel fel. Úgy kell vendégruddal állogatni talpra. — A magam szemével láttam. Gazda kellene a Toronyay földeknek.

Nehéz pöröly módjára koppant a szó nagy kihagyásokkal. Akadozva mondotta őket. A szivéből. Gábor hallgatott és mintha leesett volná a feje a mellére a szives beszédtől.

Dankó tovább mondta:

— Meg

aztán nekünk is jobb volna. Az ur csak ur. A főszolgabiró se olyan hangos az úrral. Jobban segíthetné a mi dolgunkat. A szétszórt parasztra a kutya se gondol. Csak nyúznak. Mi melléje állunk Gábor urnák. Akár a disznó után, akár egyebütt. Megkoccantjuk az ablakát éccaka is, ha van valami. Végig verünk a baján. Parancsára várunk. Úgy...

Nagy csendesség támadt.

Soká tartott.

Aztán Dankó István, az öreg, a lábára állott. Nagyra nőtt. Odanyujtotta a tenyerét.

— Csapjon

bele Gábor ur !

Gábor odaadta a kezét kemény szorításra.

— Mehetsz

már Pesta, akár mindjárt, — tette hozzá az öreg — majd csak el leszünk addig a Julissal.

ZERDAHELYI JÓZSEF