Magyar Irás, 1932 (1. évfolyam, 1-10. szám)
1932-06-01 / 4. szám - Zerdahelyi József: Kanyarodik az út
Zerdahelyi József : Kanyarodik az ut még kémlelte, merre tart, aztán szaladásra vette ő is. Előzte. Most már három kutya szorította a szarvast. Verte a gallyat a széles agancs. Kopogott a fákon. Nőtt a hajtás tempója. Gábor dobbanó lépése is szaporodott. Óraszám tartott. Hol erre, hol arra. Hegyen fel, hegyen le. Szálas tölgyek között. Siirü vágásokban. Patakok megáradt vizén. Csak kibújt a szarvas mindig. Egyszer átvetette a nagy szürke testét előtte. Kis nyíláson. Egy szemrebbenés századrésze volt az egész. Gábor odalőtt. A kemény éles dörrenésnek visszhangja támadt. Három is. Elnyújtva zúgott el a vízmosásos oldalakon. Mire utolsót morgott, a szarvas messzejárt, megújult harsogó csaholással a nyomán. Elment. Gábor megállóit. Zihált a melle. A torka erőltette a nyelvét kifelé a száján. Piros hab fröccsent ki a száján a barna harasztra. De aztán újra kezdte. Harag hajtotta, szenvedély fütötte. Mind tüzesebbre forrott. Rohant. Gyeplő nélkül. És elvesztette a csatát. Nyugovóra hajlott a nap, amikor megszédült. Elsötétedett előtte a világ. Csak épen hogy a sűrűbe húzódhatott, ott aztán végig vágódott a hátán. Csak a melle emelkedett. Sokáig. Mikor kinyílott a szeme, sötétség borult az erdőre. Véknyan szűrődött a hold a sűrű felhőkön át. Fülelt. Valami mozgás hangja ért a fülébe. Megvárta a csendet. Csak aztán mozdult lassú járással. A kialvó tűzhely alig világított. Gábor belepiszkált a kezeügyébe került karóval. Haragosan sziporkázott meg a parázs. — Azt mondom Pesta, tenni kellene valamit. — Tenni — vetett a tűzre Dankó Pista egy keveset. — így nem közlekedhet az ember. Nincs kihez szólni. — Baj ... ott van Szepesben az a híres Kuvasz. Olyan disznós kutya még nem volt a föld hátán. Azt mondják. — A mi kezünkön megérne egy zsák aranyat — El kéne hozni — szólt Dankó, de csak egy sóhajtás volt az egész. <• Hallgattak. Három kopó aludt szétszórva, madzagra kötve. Valamelyiknek sípolt a torka. A tűz ropogott, ahogy a friss gallyakba kapott. Más hang nem volt. Toronyay a fekete pihés bajuszát húzogatta. Gondolkozott. Aztán megszólalt. — Ide hallgas. Elmégy a kutyáért. Útközben egyebet is csinálsz. Kóborolsz. Megállasz minden kerülőháznál. A faluba is, ha az erdő közt van. Egy éccakára vagy beállsz béresnek, kocsisnak, akárminek. Körülszaglászol. Cimborát keresel. Beszélsz velük. A kuvasz felé tarts, de közbe elnézel jobbra is, balra is. Összeszeded az embereket. Hasznunkra lehetnek. Engem ismernek. Bejártam az erdőt mind. Dankónak nagy kedvére volt a beszéd. De aztán gond ütötte.
