Magyar Irás, 1932 (1. évfolyam, 1-10. szám)
1932-03-01 / 1. szám - Tamási Áron: Pohártörők
Tamási Áron: Pohártörők Futni kezdett és a nyitva hagyott ajtón hallatszott, ahogy futtában is mindegyre kiáltotta: — Rendőr! — Rendőr! Néhány kocsis és munkásember ivott ebben a külső szobában, ahol álltam, s azok mind felálltak és körülvettek engem. Nézték a lábamat s úgy láttam, mintha nem lettek volna megelégedve véle. Kezdtem furcsán érezni magamat s hogy enyhítsek valamit szorongásomon, odaszóltam az embereknek: — Ez a korcsmáros megbolondult! — Nem tudom, ki bolondult meg — mondta egy sapkás. A másik szobából is kilestek az ivók. Elállták egészen a szabad ajtóközt s úgy méregettek, mint a vadász a zsákmányos vadat. — Az ántiját az első havának! — kezdtem lázadni magamban, de akkor mint egy óriás bolha, bészökött az ajtón egy nagy barna rendőr és rámcsapott: — Maga az? — Melyik? — kérdeztem. — Amelyiknek meglőtték a lábát. — Bizon, eléggé meglőtték. Nagy csend lett, aztán hegyesen tanácsolta valaki: — Hát jajjgasson, maga szerencsétlen ! — Én ide nem jajgatni jöttem — szóltam vissza férfiasán. Mások is szóltak s azoknak is feleltem. A rendőr azonban szóváltásainkkal nem törődött, hanem lehajlott s a szemeivel kerülgetni kezdte a térdemet, mint valami darázsfészket. Aztán lehúzta irdatlan posztó keztyüjét s nagy piros kezével közelíteni kezdett a lábam felé, hogy megtapogassa. Vártam, hogy hozzáérjen. — Vuú! — vakkantam akkor rá nagyhirtelen és úgy tettem, mintha meg akarnám maratni a térdemmel. A rendőr ijedten elugrott s az emberek felkacagtak. — Maga mit játcca itt?! — kérdezte veresen. — Isten őrizzen, hogy én játszódjam —mondtam. — Hát akkor mért csinálta úgy, hogy: vuú! — Én nem csináltam úgy. — Hát ki csinálta? — A térgyem. Valóságos goromba méreg lepte el a nagyerős embert és keményen rámszólt: — Nadrág lehúzni! — Attól minket az Isten őrizzen meg! — mondtam felemelt kezekkel. — Mit gondol maga? Hiszen ha kiszabadulna a térgyem, itt mindenkit összerágna! A rendőr körülnézett és jelezte az ivóknak, hogy bolondot látnak. Majd ismét ránézett a térdemre és megkérdezte: — Hát mért nem folly magának a vér ? — Örökké nem folyhat — mondtam.
