Magyar Irás, 1932 (1. évfolyam, 1-10. szám)
1932-06-01 / 4. szám - Tamási Áron: Szentlélek gyermekei
Tamási Áron: Szentlélek gyermekei re“, „a humort aláhúzni“, „a mesét kerekre“, „tanulságot a végire“. S mintha tudta volna ezt kicsi Dénkó s mintha most is diktálni akart volna neki, szétterjesztett karokkal igy fohászkodott nagy hangon a mezőben: — Dominusz bóbiszkum! Utána karjait leeresztette és intett, hogy járuljon elébe a fiatal pár. Azok oda is mentek, nagykomolyan lehajtották a fejőket és térdre ereszkedtek a „pap“ előtt, aki dünnyögött percekig valamit nekik, majd futkosó vonalakat rajzolt felettök, aztán felállította őket s igy szólt: — Tudja meg a föld népe, hogy jóban-rosszban, essőben-sárban immár essze vattok kötve. Értitek-é? — Érésük. — No akkor menjetek békességgel s lepjétek bé a földet — mondta végezetül Dénkó olyan komolyan és méltóságos képpel, mintha egy világot teremtett volna. De már senkisem ügyelt reá, hanem megbojdultak és körülvették s valamelyik nagyot kiáltott mingyárt! — Dinom-dánom, lakodalom: Ketten-hárman táncolni is kezdtek, de a nagy fűben öszszeakadt a lábuk s felbuktak., mint a csutak. Orbán kicsi Dénkó forogva kiáltotta: — Örömanyák, hol vattok? Mikor azok jelentkeztek, igy parancsolt rájok: — Szerepöt vinni! Itt az ideje, nem lássátok ? ! Erre a két leányka járni kezdett kereken s hajlongott s kiáltotta ég felé szaladó hegyes hangon: — Ételhez s italhoz hozzálátni, tisztelt vendégkoszoru! S amint igy körbenjártak, egyikhez is, másikhoz is kínáló szavakat intéztek: — Egyék, komám! — Igyék, sógor! — Oh használjon, plébános ur, no! — Maga es, Éerenbá, ne szégyejje magát, mint a szűzleán! S a vigörömben, mintha csoda történt volna, kenyér- és kalácsmaradékot termettek a zsebek és kicsi orvosságos üvegek bújtak elé, amelyekben mind bor s pálinka, ki tudja honnan! Mohón majszoltak, mintha sohasem ettek volna. S a kicsi üvegeket verték egymáshoz s köszöntötték el a kortyot: — Adjon Isten megélhetést az uj párnak! — Adjon az Isten sok ügyes gyermeket is! — Eléhaladást s békességet! — S nyugodalmas vénséget! így folytatták valami félóráig a lakodalmat. Akkor elkiáltotta magát Orbán kicsi Dénkó: — Viszik az ifiasszont!
