Magyar Irás, 1932 (1. évfolyam, 1-10. szám)

1932-06-01 / 4. szám - Pongrácz Kálmán: Uj humanizmus

Pongrácz Kálmán : Uj humanizmus

„Minden politikai társaság célja az ember természetes jogainak fenntartása. E jogok: a szabadság, a tulajdon, a biztosság, az elnyomás elleni ellenszegülés.“ A VI. cikk megállapítja, hogy: „A törvény a közakarat kifejezése. Minden polgár személyesen vagy képviselője által hozzájárulhat megalkotásához“ ... Csupán a III. cikk beszél a nemzetről: „Minden uralom a nemzethez van kötve. Az egyes vagy testület csak megbízásból gyakorolhat hatalmat.“ De mikor már — a mai kifejezéssel élve a veszélyeztetett haza s alkotmány megvédéséről van szó — mégsem használja e terminológiát, hanem kijelenti, hogy : „Az emberi és polgári jogok biztosítására, fegyveres erőre van szükség (XII. cikk).“

íme a modern nacionalizmus, mint egyetemes, mint általános emberi — „ius humánum“ — ölt testet. De már magában hordja további fejlődésének csiráit s későbbi ellentmondásait. A szabadság-egyenlőség-testvériség jelszava, mint tudjuk, két ellentétes mozgalomnak : a liberalizmusnak s kollektivizmusnak lett szülője. A megtámadott köztársaság az egyéni szabadság alapján proklamálja a nemzetek, a népek szabadságát is. A nemzetileg egységes Franciaország még nem látja teljes tisztaságában a tényt, hogy az állami s nemzeti elv egymással éles ellentétbe is kerülhet, de Mancini már kiolvassa a szabályt a Deklaráció szavaiból: Ha a törvény „közakarat kifejezése“ s „minden uralom a nemzethez van kötve,“ de „az egyes vagy testület csak megbízásból gyakorolhat hatalmat“,akkor az állam nem más, mint szerződés (:Rousseu: Contrat social:), nem más, mint ad hoc alakulat, mely bármikor módosítható és megszüntethető (plebiscitum). így alakul ki a nacionalizmus támadó jellege, ezen a ponton mélyül ki mégjobban az ellentét az egyes államok és nemzetek között, mikor a kapitalista nemzetgazdálkodás üzleti érdekei számára teljesen kisajátítja s kizárólag a saját szolgálatába állítja a kulturjellegéből kivetkőztetett s politikai jelszóvá, politikai programmá gyűrt nacionalizmust. Agresszívebbé teszi*

a már úgyis eléggé harcias jelszó szerepét a kollektív törekvések alapján egyre jobban terjedő materialista szellem, az anyagelvüség minden osztály által űzött kultusza, miáltal minden magasabb jelszó és cél száműzve lett közéletünkből.

Á sajtót, művészetet, irodalmat, tudományt — megfelelő előfeltételek mellett —támogató és fenntartó kapitalizmus ellenhatásaképpen jelentkező szocializmus szellemi téren nem hozott újat. Csák a jelszavak változtak, de a lényeg ugyanaz maradt. A kapitalizmus jól adminisztrált szervezettséggel ügyesen vezette a jóhiszemű polgárságot sokat hangoztatott nacionalista jelszavaival, de közben egyedül saját hasznát nézte. A szocializmus az „emberiség jólétéért“ vívta nagy csatáját, pedig nem tett egyebet, mint minden felsőbbrendűt száműzve az életből, egy osztály, a proletár kapitalizmus megvalósításáért lépett harcba. Mindkét törekvés osztály s anyagi jellegű volt. Az egyik épen úgy nem jelentett nemzeti, mint a másik