Magyar Irás, 1932 (1. évfolyam, 1-10. szám)

1932-05-01 / 3. szám - Darkó István: Égő csipkebokor

Darkó István : Égő csipkebokor Ahogy kilépett most a Tarajkán épült vendéglőből és az előre siető, szótlan idegen lány után ment sóvárogva, most is tudta na­gyon világos tudománnyal, hogy bolondot cselekszik. Valami sok jó nem származhatik ebből az egészből, kíváncsiság, úri türelmet­lenség, elkapatott kisasszony-szeszély ölelte meg ezt a barna lányt s úgy született meg az idegen, a kétszeresen, sokszorosan idegen falusi ember iránti vágyakozása, ha egyáltalán vágyakozás az s nem önkergető játék mindössze. Mert nem könnyű nevetgélő játék, annál valamivel komolyabb, az látszott az étteremben. Egész semmi já­tékra, cicázásra nem lett volna Gyurinak kedve, attól már régen elnevekedett, otthon sem gyakorolta. Úgy igen, ezt a komolyságot látta mégis megizzani a lányon s az is vonzotta, hogy úrinő, ha valami sokat nem is tartott róluk, mióta katonai őrmestersége ide­jén volt már dolga szépen öltözött, ápolt városi személlyel is. Ezután a mostani esete után úgy ment, mint aki tudja, hogy bolondot mivel, mégis cselekszi, mert a bolondság és a hősiesség közötti mélység fölött egy szál kötélen szeret lépkedni, ahogy bá­torsága, vére és nagy akaratai unszolják. A lány barna nyakán apró szemölcsöt figyelgetett, s onnan látta olyannak a sziklafalat, amelynek a szélén megállották, mintha kés vágta volna le a nagyobb feléből s innen hasonlította a tátrai hegyeket is apró szemölcsnek a világ testén. Neki is volt ilyen szemölcse a nyakán, a borbély hajnyiráskor gyakran belenyisszan­tott. Vérzett ilyenkor, vörös pettyeket hagyott a zsebkendőjén, a borbély csípősen fertőtlenítette. Összetartozás van a világ dolgai között. Összefüggnek, egymás­­bakapcsolódnak, titkos vonzalmakkal sodródnak egymás felé. Nem tudnak egymásról, mégis egy anyától született tejtestvérek, csak sokszor különböző nyelveken nevekedtek s ha összedobja őket az élet, nem értik meg egymást. Bizonyára ez az oka annak, hogy nem fordult vissza, de kí­váncsian lépked az Ágota nevű lány után, akit délelőtt még nem ismert, a nagy hegyek tetején a levágott sziklafal meredélyénél, mindamelyet egy héttel előbb még előképzelni sem tudott volna, a világ hátának, az ingerlő járású lány s a saját nyaknak sze­mölcséről tartott belső megbeszélése után. Mert összetartozás van sokfajta dolog, élőlény között, közte s az idegen nőnemű valaki között is. —No szépen vagy, ha már összetartozásról beszélsz, — így szó­lította meg magát. Ez volt az a pillanat, amikor még visszafordul­hatna. Kis Erzsók is elbeszélte, hogy amikor az őzike elé tette a nagy tál tűzforró galuskát, az mohó szájjal szaladt neki, de a pá­rolgó tészta megsütötte az Ínyét, prüsszögött, rázta a fejét s ott akarta hagyni. Fájdalmasan nyikkantott, telhetetlenkedve kapkodott, gyürkőzve, kínlódva evett, zabáit s leforrázta a belsejét. Amikor elsőnek kapott bele a forró tálba, persze tudta a gyüge kis állati lélek is, hogy most jobb volna odébb állani.

Next

/
Oldalképek
Tartalom