Magyar Irás, 1932 (1. évfolyam, 1-10. szám)
1932-05-01 / 3. szám - Darkó István: Égő csipkebokor
Darkó István: Égő csipkebokor Nem tette. Gyuri se. Ágota most szólt elsőt: — Mért hallgat, mért nem beszéled valamit, Bódi úr ? A feleletet megelőzte. Gyuri mellé lépett, de milyen piroe volt az ajka. Kicsit hajlott, urias volt az orra s a két fülében nagy zöld kövek lógtak apró bojtos arany láncon. — Talán sajnálod, hogy kijöttél velem ? Még visszamehetünk ... Gyuriból kibeszélt a kíváncsiság : — Minek mennénk vissza ? Lotti anyámasszonyban már kigyönyörködtem magamat. Magával szívesebben vagyok, Ágota kisasszony. Sokat ne várjon tőlem, de ha érdekli az, ami engem, vagy annak legalább a fele, megérthetjük egymást. Majd aztán úgyis úgy fog köszönni nekem : Jonappott! Biccentett s a városi nők köszönését utánozta nyafogó hangon. Ágota nevetett: — Olyan csúnyán én nem szoktam köszönni, még a soffőrnek se. Gyuri eszét a beszélgetés fenni, köszörülni kezdte : — Az is csak ember, igazé ? — Igaz. Mindig én mondom, hogy különbség nincs emberben. — Az emberek között... De van ! — Hát legyen emberek között. Nem haragszom, ha kijavitgatod engem, szeretnék sokkal jobban beszélni a nyelvet, de otthon kevés az alkalom felette... — Nem felette. Az felesleges. Csak kevés az alkalom v. az elég. Nem is akartam megsérteni avval, hogy kijavítottam, Ágota kisasszony... A lány biztatóan tette a kezét Gyuri karjára. — Tudom is, köszönöm, de ne mondja nekem úgy, hogy Ágota kisasszony. Az nem szépen hangzik. — Hangzik. Hát hogy mondjam? — Csak úgy, hogy gota. — Ágota. — Igen, úgy. — Egy feltétellel. Ha maga sem mondja úgy, hogy Bódi úr, hanem röviden?! — Szívesen. Úgy, hogy Bódi ?! (Folytatjuk)
