Magyar Irás, 1932 (1. évfolyam, 1-10. szám)
1932-03-01 / 1. szám - Szvatkó Pál: Bata-cipős magyar ifjúság
Bata-cipős magyar ifjúság Az öreg Chamberlain mondotta Angliában, amikor megvádolták, hogy hűtlen lett ifjúkori elveihez és öregkorában szocialistából konzervatívvá vált : — Nem én változtam meg, hanem a körülmények. Fiatalkoromban azokkal az elvekkel szolgáltam a legjobban a nemzetemet, amelyeket vallottam, ma a megváltozott helyzetben más elvekre és más módszerekre van szükség. En mindig a legpraktikusabbat akartam a nemzetemért és változatlanul életemet és véremet áldozom érte, ha kell. Az ember a legnagyobb aligátor. Bévül változatlan, de a színét változtatja. Alkalmazkodik a helyzethez. Az oktalan állat minden körülmények között változatlan marad és gyakran belepusztul. Az aligátor példája és az évezredes fejlődés története azonban bebizonyítja, hogy még az okosabb állatok is hozzáidomulnak a környezethez, csak a legoktalanabbak nem engednek, nem változnak. Konsequent ist nur dér Ochs, mondotta Chamberlain-nél nagyobb államférfiu, aki ebben a kérdésben csodálatosan megegyezett vele. Senki sem ütközhetik meg azon, ha a szlovenszkói magyarság, mely bévül változatlanul jó magyar, hozzáidomul az alaposan megváltozott élethez. Nyilvánvaló, hogy éppen azért változik és alkalmazkodik, mert nemzeti életösztöne hajtja, mert magyar akar maradni, mert vitaiizmusa leleményessé teszi s tudja, ha csökönyös, belepusztul. A szívósság és a csökönyösség között nagy a különbség : az, ami az ostobaság és az okosság között. Aesopus meséje jut eszembe a szélviharról, amely tölgyeket tör ketté, de nem bir a hajlékony náddal. S a tölgyek, hagyján. De tölgyek vagyunk mi? Legfeljebb gyenge nádszálak, s tölgyeket mimelni nagyzolás, mely kétszeresen veszedelmes. Gyengék vagyunk, de szívósan magyarok akarunk maradni, konzerválni kívánjuk nemzeti és gazdasági kádereinket, nem óhajtjuk a döglött oroszlán sorsát és nem akarunk a mártiromság koszorújával homlokunkon kisétálni a világból, ami épületes dolog — mások számára, de nem praktikus nemzeti szempontból. Ilyen körülmények között mi marad más hátra: kényszerűségből az okosság útját választjuk, s lemondunk a hősi pózokról, az „itt a mellem, ide lőjjetek“ alürökről. Erőnk nincs, megpróbáljuk ésszel. Marad belőle még valami? Az ész azt parancsolja, hogy számoljunk a valósággal. Azt bizonyítgatja, hogy ködevés és illuziórágás nem segít. Erőink fogynak, — s ha magyarok akarunk maradni, életünket a helyzet és a körülmények szerint át kell értékelni. Nem járhatunk úszónadrágban tél víz idején és prémekbe burkoltan augusztus derekán. Nagyon banális igazságok ezek igy papiroson, de a valóságban éppen a legbanálisabb igazságokat a legnehezebb megvalósítani. Milyen
