Magyar Irás, 1932 (1. évfolyam, 1-10. szám)
1932-03-01 / 1. szám - Szvatkó Pál: Bata-cipős magyar ifjúság
Szvatkó Pál: Bata-cipős magyar ifjúság egyszerű tétel a „ne ölj“, s milyen távol állunk megvalósításától ! Mégis, a szlovenszkói magyar ifjúság nagy része belátta Chamberlain igazát és lelkében olyan alapdiszpozició fejlődött ki, amely reményt jelent a magyar tömegek, a magyar erények és a magyar nyelv konzerválására. Az ilyen átértékelés nem az első eset a világtörténelemben. A svájciak valamikor a legvadabb és a legkeresettebb katonák voltak, s úgy kereskedtek vitézségükkel, mint ma az ementáli sajttal. A körülmények megváltoztak: ma a világ legbékésebb népe a svájci, távol minden katonai erénytől. Pogyebrad György és a huszita háborúk csehei a késhegyig menő bátorság rettegett alakjai voltak Európában. A tizenkilencedik század második felében a legjámborabb és a legcéltudatosabb kisemberekké váltak, anélkül, hogy nemzeti érzésük intenzitása alábbhagyott volna, amit különben az események igazolnak. Viszont a németség 1810-ig Európa legpipogyább népe volt, álmodozó és képtelen a kollektív nemzeti munkára. Gyerekes puhaságán Madame de Stael, a gyenge asszony is csak nevetni tudott, — de 1910-ben a Vilmosok átértékelési folyamata után Európa rettegett katonai erejüktől és kollektív munkabírásuktól. A kanti és a fichtei „Pflicht“-elmélet elvégezte munkáját : átértékelte a germánságot. A körülmények megváltoztak. Nálunk ugyanígy van. A magyar erény eddig úri erény volt. Uralkodás. Ragyogás. Nagyvonalúság. Nemes szépségek. Nagy egyéni teljesítmények. Kitűnő érzék mások kormányzásához. Mindenkit megejtett a magyar élnitudás lendülete. A hegyen álltunk és távoli szép vidékekben gyönyörködtünk. Szálldostunk, mint a madár és madárperspektívában szemléltük a világot. Most beestünk a mocsárba, a vidék békaperspektívából tárul elénk. A lapulevél is óriássá nőtt a szemükben. Leegyszerűsödtünk. Lecsendesedtünk. Nem szavalunk, gesztusaink megtörtek. Nincsenek osztályok közöttünk, mert valamennyien egyformán lent vagyunk. Biztos előkelőségünk elhagyott. Félszegen mozgunk. Ruháink lefoszlottak. Alig maradt örömünk a szépségekben. Kispolgári és demokratikus koncok csaknem kielégítenek. Dzsentrialürjeink emlékek a múltból. Robotolunk. Munkások vagyunk. Egyszerűek és igénytelenek. Leszürkültünk, egyformák lettünk. Jólszabott ruháinkat levetettük, konfekciót hordunk. Bata-cipős magyarok vagyunk. * A változás gyorsan történt. Ismerem az ifjúságot, alig maradt benne valami a régi magyar úri életmódból, a megváltozott körülmények között villámgyorsan átvette a praktikus sémát. Egyelőre nem mondhatjuk: az uj jobb, mint a régi volt, s az egyetlen, amit megállapíthatunk az, hogy más. Ez a másság nem alapvető, vagy mély, inkább a felületre és a mindennapra vonatkozik, de éppen ez a praktikus hozzáidomulás fontos. A paraszt egyelőre a régi, (erről a problémáról egyszer külön kell szólni), de a középosztály ifjúsága sok mindent belátott, sőt kierőszakolta a belátást. A mi
