Magyar Irás, 1932 (1. évfolyam, 1-10. szám)
1932-04-01 / 2. szám - Lányi Menyhért: Tóni drámája
Lányi Menyhért: Tóni drámája nek a segédek udvarolnak éj szakaszámra... egyik a másik után.. Ez kell nekik —... de Tóni nem. 7. Kint megállt az öblös kapubejárat előtt. Szép, koratavaszi nap sütött és gyöngéd melegséggel csókolta az ucca közepén maradt piszkos jég- és hócsonkokat... Oly különös volt ez, igy állni, munkátlan lebzseléssel, tiz óra felé... és süttetni magát a fogatlan nappal... A kapualjból gyönge szél feléje cirógatta a szalmaszálakat, a vastag padlódeszkán éles nyomokat vágott a teherautó és ez az üzem nyers és kemény lendületének emlékét vitte a szivébe. — Hej, micsoda élet volt itt a háború alatt... Amikor napjában háromszor — mit háromszor, ötször — fordult be Stefcsik a teherautóval és bizony volt nap, amikor huszonhatezer lámpaüveget egymaga csomagolt be. Hej micsoda munka volt az, beleizzadt még az arca is és a verejtékre ráragadt a szalmapernye. Ebédre se volt idő, úgy hozta utána csöbörben az asszony, gyenge lé volt, de estére, ha egészséges fáradtsággal megtért haza, valami elégedett boldog nyugalom szállt rá... hogy egészségben elvégezte a dolgát. Fájditotta szivét az édes emlék és odébb állt, hátha idegen bolt házatája leveszi róla a rászakadt keserűséget. Lassan ment a járda szélén, mint akinek nem sürgős, mikor ér oda, ahová tart : a semmibe .... Mert hova is menne most . .. Másfél óra még az ebédig ... bár öröklétig tartana, hogy soha nem kellene megvinni a családnak ezt a hirt. Máskor az elfoglalt emberek fontoskodásával sietett az uccán. Nagy cég tagja volt. Magán viselte a cég ráeső méltóságát. Most kiesett szerepéből, komédiázni se birta, annyira lenyűgözte az elvesztett paradicsom tudata. Boltokban, udvarokban zajgott a köznap munkája. Sürgölődtek-forgolódtak az elfoglalt emberek, drágán kiaknázták az idő bányáját, hasznossá tették magukat a munka nagy köpüjében ... Csak ő lézeng .. . mint az ut szélére dobott kapca, amit kapdos a szél, mielőtt egész szétszedné rostjait... Irigyen nézett a boltokba, kapuk mélyébe ... Mindenkinek van állása . . . kétkeze munkája ... csak neki nem ... Mit is kezdjen ? Hová menjen ? Mihez értene ? Csak dobnák, ráncigálnák, szidnák, mint a rossz gyereket, ha kapna is valami munkát... Öreg ő a kezdésre, ki bizna a folytatásban ? Nem, a tizenkétesztendő után el se képzelhető, hogy uj munkába fogjon. Az irigység ráült a szivére és kergette ki az emberek közül. Befordult a mellékuccán és nekivágott a városligetnek. Hogy ne sejtsék haszontalanságát, meggyorsította lépéseit, hátha meglátja valamelyik kisboltos szolgája. Kint a leveleden fák alatt kikeresett magának egy padot, amin nedvesen ült még a hó nyo
