Grosschmid Géza: Kisebbségi sors (Košice. Grosschmid Géza, 1930)

I. rész. Politikai beszédek

A második nemzetgyűlés időszaka (1925 okt. —1929 okt.) milliók felhasználásának helytelen voltára és ezzel kapcsolat­ban a kormányzás sokszor téves, gyakran részrehajló és nem egyszer igazságtalan irányaira. Ebből a szempontokból vizsgálva a költségvetési tör­vényt, meg kell állapítanunk legelsőbben azt, hogy a tár­gyalás anyagáúl szolgáló törvénytervezet kedvezőbb színben tünteti jel az állam financiális helyzetét, mint amilyen az valójában. A törvénytervezet ugyanis a megelőző költségvetési évvel szemben 35.5 millió fölösleget és a bevételeknek 7.63 millió koronával való emelkedését mutatja ki, — ámde, ha az állami kiadásokhoz hozzászámítjuk az önkormányzati testü­leteknek az állami bevételekhez való hozzájárulását, a postai és vasúti igazgatás jövedelmeinek és az útalapból történt átutalásoknak az állami tartozások kamataira történt felhasz­nálását, — ami nem a törvényből, de az ahhoz csatolt ki­mutatásból látható — akkor az előző év 11.1 milliárd kiadá­sával most 11.3 milliárd áll szemben, vagyis 200 millióval több, mint az előző esztendőben. — így tehát a fölösleg csak a tételek ügyes csoportosításának eredménye, de nem reális valóság. A hadiköltségvetés. E hatalmas összegnek közel egyötöd részét, — 1702 milliót — pedig a folyton békét hirdető, pacifizmusával hi­valkodó állam improduktív hadiköltségvetése nyeli el, akkor, mikor az e tételnél igényelt többletkiadásokkal szemben éppen a hadirokkantakról és azok hozzátartozóiról gondos­kodni hivatott népjóléti (szociális) minisztérium dicsekszik 30.6 milliónyi megtakarítással, — de nemcsak a hadügyi, hanem a külügyi és belügyi mi­nisztériumok szükséglete is megnőtt, holott a megtakarítások éppen ezeknél volnának indokoltak, illetve ezeknél voltak kilátásba helyezve. A külügyminisztérium propaganda szükséglete. így a külügyminisztérium összkiadása az előző évi 164.9 millióval szemben most 167.6 millió, — amely horribilis összegből 14 millió szükséges a külügyminiszter úr dicsőségét 180

Next

/
Oldalképek
Tartalom