Grosschmid Géza: Kisebbségi sors (Košice. Grosschmid Géza, 1930)
I. rész. Politikai beszédek
A második nemzetgyűlés időszaka (1925 okt. —1929 okt.) békére vágyók megtalálják majd egymás kezét. Örvendetes bizonysága ennek pártunk szlovák osztályának megerősödése. Ali a szlovenszkói és podk. ruszi őslakosság harmonikus együttműködését akarjuk. Ez pro grammunk, nem ma, de kezdettől fogva. Naivság volna ezt csak a választási sikerek fokozása reményében hangoztatni. — Azért hangsúlyozzuk azonban ezt éppen most, amikor a községi élet hosszabb időre újra berendezkedik, hogy rámutassunk arra, hogy a községi életben pártunk eddig is mindenütt az őslakosság egyetemének érdekeiért is küzdött és nemcsak Kassán, Pozsonyban, de az ország igen számos helyén e téren az őslakosságnak tényleg jelentékeny szolgálatokat is tett. Természetes, hogy erre való készségünk változatlanul fennáll továbbra is, de éppen ezért, épp a községi választások idejét tartjuk alkalmas időpontnak annak őszinte megmondására is, hogy a békés és eredményes munkának csak az a biztosítéka, ha a mostani zűrzavaros állapotokat tényleg demokratikusabb élet váltja fel. — Együtt és békében akarunk egymással élni, a szlovákokkal is, de nem akarunk úgy járni, mint pl. a németek Švehla miniszterelnök úrral. Legutolsó kormánybalépésekor ugyanis a miniszterelnök úr kijelentette, hogy ha a németek a kormánnyal mennek, úgy tárgyal velük, mint »egyenlő, az egyenlővel«. A sok tárgyalás után azonban a gyakorlatban oda fordúlt a dolog, hogy a németek éppen úgy megszavazhatták azokat a törvényeket, amiket a csehek akartak, mint a csehek. — Hát mi őszintébb egyenlőségre gondolunk. Még csak nem is olyanra, amilyen — amint mostanában hallottam — az egyik miniszter kortes útján adódott. Ugy beszélik ugyanis, hogy valamelyik népgyűlésen az ügyes rendezés a szónokló miniszter úr közelébe állított egy »drótos« tótot«. A választók megnyerése vágyától elérzékenyült miniszter, a beszéd hevében a derék drótos vállára tette a karját. A szemfüles rendezők valamelyike lelkesen felkiáltott, hogy: »íme, ez az igazi demokrácia, a miniszter magához öleli a drótost.« A drótost a helyzet láthatólag meglepte, de egészséges érzékével nyomban meg is mondta, hogy nem egészen így áll a dolog. Az lenne az igazi, ha ő ölelhetné a minisztert, amikor akarja, és nem megfordítva. »Se non é vero...« 127
