Wick Béla: Kassa története és műemlékei (Kassa. Wiko, 1941)

Kassa Története - A kassai iparoscéhek

ünnepélyes lakomákon rang szerint ültek, azokon némelykor a mesterek feleségei is megjelentek s virágokkal földíszített asztalnál olykor pohárköszöntők is elhangzottak. Az ifjú meste­rek voltak ilyenkor az asztalnál „forgolódók és felszolgálók", akiknek szigorú kötelességük volt az is, hogy hazakísérjék az idősebb mestereket, esetleg hazaszállítsák azokat, akik a lakomáról az ital hatása alatt maguk hazamenni nem voltak képesek. Farsangban tartották meg a céhbált, amely gyakran az egész polgárság leglátogatottabb táncvigalma volt. Néhol szo­kás volt tréfás álarcos felvonulást, valami tornajátékot, baj­noki mérkőzést rendezni. Kassán már 1621-ben kaptak a mé­száros legények a magisztrátustól engedélyt a farsangi lúd­nyak szakasztásra. 3 Ez úgy történt, hogy a versenyzőnek nyergetlen lovon vágtatva kellett egy lábánál felakasztott lúd fejét elszakítani s azt az utána iramodó többi legény elől is hatalmában megtartani. Akinek ez sikerült, az lett egy évig a céhnek első legénye. A céheknek gyakran akadt küzdelmük a társulatukon kí­vül álló iparűzőkkel, az ú. n. kontárokkal, akik a városban titokban dolgoztak, vagy a vásárokon a saját, vagy csempé­szett áruikkal rontották a céhesek keresetét. Ezekkel szemben a céhek a városi hatóságok védelmét vették igénybe, de meg­történt az is, hogy az ifjabb mesterek összeálltak és „contra­bantot csináltak", vagyis erővel lefoglalták, elkobozták a kontárok portékáját, készítményeit s ezekkel az árukkal, meg­torlás végett őket is a bíróhoz hurcolták. Egyébként maguk a céhek is a városi tanács felügyeiele alatt állottak, mely jóváhagyta szabályzataikat. A magisztrátus kötelékébe vette föl a megválasztott céhmestereket és ha kellett, bünte­tésekkel sújtotta az elkövetett visszaéléseket. A céhmesterek megválasztásuk után a városbíró előtt esküt tettek. 1517-ben az eskü mintája ez volt: ,,Hogy a ti művetekhez szerivel hozzá láttok, hogy mindennek az ő igaza meglegyen, az itten valónak, mint az idegennek és hogy ezt nem hagyjátok sem gyűlölsé­gért sem barátságért. Isten titeket úgy segéljen." 3 „1621. február 18. Mészároslegények supplicálnak, hogy a tanács lúdnyak szakasztást engedné meg. Delib. Megengedik." Kassa sz. kir. tanácsi protocollum 1621. E szokás 1765-ben megszűnt. 279

Next

/
Oldalképek
Tartalom