Wick Béla: Kassa régi temetői, templomi kriptái és siremlékei (Košice. Szent Erzsébet nyomda, 1931)

A kassai ispotály és temploma

166 szt. Léleknek tiszteletére szentelt ispotályház Kassán"), „Xenodochium civile" (polgári ápolda") nevek alatt fordul elő. Hogy ez ispotály körül temető coemeterium is léte­zett, azt az e helyen, alapok ásása közben, legutóbb a városi tűzoltólaktanya építése alkalmával, 1928-ban fel­színre jutott emberi csontmaradványok is bizonyítják. Mivel e temetőről történeti adatok hiányában csak igen keveset tudunk, az alábbi sorokban a vele közös múltú ősi ispotályról s ennek jelenleg kétszáz esztendős, közönségesen „Szegényekháza temp!omá"-nak nevezett oratóriumáról szólunk. * A kassai ispotályra vonatkozó első levéltári okmá­nyunk IV. Márton pápának, (1281.—1285.) 1283. május 7-én, az esztergomi érsekhez intézett leirata. Arnold a kassai szt. Erzsébet egyház rektora („Arnoldus Rector Ecclesiae St. Elisabethae de Cassa") panasszal fordult Rómába azon követelések miatt, melyeket a veszprémi egyházmegyéhez tartozó székesfehérvári johanniták, a kassai egyházhoz régi időktől fogva csatolt szegények ispotályával szemben támasztottak („super hospitali pauperum villae de Cassa eidem Ecclesiae ab antiquo adnexo quibusdam reditibus et rebus aliis injuriantur eidem . . ."). A pápa megbízta az esztergomi érseket s a káptalannak két tag­ját, hogy a feleket megidézve s a tanukat kihallgatva, e vitás ügyben fellebezés kizárásával, szükség esetén egyházi fenyítékek alkalmazásával is, végérvényes dön­tést hozzon. 1 Mi volt eredménye a pápai leiratnak nem tudjuk, későbbi okiratainkból azonban azt látjuk, hogy a kassai ispotállyal szemben, a szepesmegyei Daróc köszégben lévő szt. Antalról nevezett keresztes zárda főnökei ismé­telten is támasztottak igényeket, a kikkel szemben Nagy Lajos és később Zsigmond király oltalmazták meg a kassaiakat. 2 1 Kassa-városi titkos levéltár, Xenodocbium-Hospitale 48. sz„ Az eredeti okmány teljes szövegét közli Tutkó J. Kassa tört. Év­könyvének 205. lapján. 2 Kassa-városi titkos levéltár, Hospitale 1366—96, 1375—52,, 1399—54 sz. Tabularium 37—39. 1.

Next

/
Oldalképek
Tartalom