Wick Béla: Kassa régi temetői, templomi kriptái és siremlékei (Košice. Szent Erzsébet nyomda, 1931)

A kassai ispotály és temploma

7. A kassai ispotály és temploma. Kassa temetkezésének történetében nem hagyhatjuk említés nélkül a város ősi ispotályát, amely a falakon kívül az alsó külvárosban épült s az egykori Ispotály-utcán, a mai Pesti-úton, idők folyamán többször megváltozott formájában, ma is fönnáll. Az ispotály szó (hospitale, xenodochium) egykor gyűjtőneve volt a felebaráti szeretet oly intézményeinek, ahol az aggok, szegények, koldusok, lelencek, árvák, hajléktalanok és más segélyre szorulók nyertek befogadást és gondozást. A püspökök, szerzetesrendek, városok, testületek és magánosok által alapított ily ápoldákat rendszerint a Szentlélek, a „dulcis hospes animae", „a lélek édes vendége" oltalma alá helyezték s kápolnával és lelkészszel látták el. Régen szokás volt, hogy a kórházak környékét temetkezésre is használták, főkép ragályok idején, midőn a hulláknak a távolabb eső sírkertekbe való szállítása a fertőzés veszedelmével járt volna. Az ispotályok külön temetőjére nézve a III. lateráni zsinat 1179-ben a bélpoklosokról intézményesen is rendelkezik, amidőn kimondja, hogy ahol annyi beteg van együtt, hogy azok külön templomot és temetőt létesíthetnek és saját papjuk is lehet, ezt minden akadály nélkül meg kell nekik engedni. A régi parochialis templomok jogait azonban ne sértsék. Kertjeik és gazdaságuk után tizedfizetésre nem kötelezhetők. Kassának a legrégibb időktől fogva volt a szegények számára ispotálya, amely levéltári okmányainkban „Hospitale pauperum de Cassa" („a kassai szegények ispotálya"), „Domus hospitalis in honorem S. Spiritus Cassoviae" („a