Wick Béla: Kassa régi síremlékei XIV-XVIII. század (Košice. Szent Erzsébet-nyomda, 1933)
A síremlékekről
10 fogását, világ-szemléletét, műízlését, kultúrfokát és az akkori közéletnek sok érdekes mozzanatát. Saxa loquuntur, a kövek beszélnek itt s mondanak el igaz, megmásíthatatlan, hiteltérdemlő kortörténeti adatokat, amit megbecsülni s az utókor számára is megőrizni nem mellőzhető kultúrfeladatunk és kultűrkötelességünk. Hogy e kövek szavát érthetővé tegyük, a rájuk vésett s még leolvasható felírást magyar nyelven is nyujtjuk, még pedig úgy, hogy a fordítás az eredeti szöveget lehetőleg szóhíven is adja vissza. * Az újkori sírfeliratok legnagyobb része latin klasszikus verssorokban van írva. Kik voltak e versek szerzői, erre nézve nincsenek adataink. Mindamellett nem lehet a kérdésnél említés nélkül hagynunk Kassának a XVI. század végén s a XVII. első felében élt híres poétáját, Bocatius mestert. Bocatius (Bocacius, Bock) János Sziléziában, Vetschau községben született 1560-ban. Eperjes város meghívására 1594-ben az ottani iskola igazgatója lett. Rudolf királytól, mint ennek „koszorús császári költője" nemeslevelet kapott. 1 A kassai tanács ajánlatát elfogadva 1599-ben itt veszi át az iskola vezetését. Még ugyanez év decemberében városi jegyzőnek választották meg. 1600-ban kassai polgár-, 1601—2-ben tanácsos, 1601-ben a pozsonyi országgyűlésen Kassa követe,. 1603—4. főbíró s mint ilyen, a kassai dóm ügyében, Bécsbe és Prágába küldöttséget vezet Rudolf királyhoz és Miksa herceghez. 1605—6-ban ismét szenátor. 1605-ben a város követe a szerencsi és korponai országgyűlésen. Mint Bocskaynak a német fejedelmekhez küldött követét a császárpártiak 1606-ban elfogják s a prágai fehér toronyba zárják. Kiszabadítását kassai hívei 1907. február 8-án a királyhoz s március 26-án Szuhay István egri püspökhöz intézett feliratban kérelmezték. 1 Kiszabadulása után 1612-től ismét tanító 1 Tutkó, Kassa történelmi Évkönyve, 115. 1. 2 „Ioannes Bocacius Wetschaviensis — Lusatius' 1600. július 8-án nyert Kassán polgárjogot. — Nomina Neo Civium. 1580—16G7. Kassa-városi levéltár. Iványi Béla, Adatok Bocatius János életéhez. — Egyet. Philol* Közlöny, 1911. 436. 1.