Alapy Gyula – Fülöp Zsigmond (szerk.): Jókai emlékkönyv. Jókai Mór születésének százados évfordulója alkalmából (Komárom. Jókai Közművelődési és Múzeum Egyesület, 1925)

Tichy Kálmán: Az illusztrálatlan Jókai

— 138 — der Heist, aki Roelof Bicker kapitányt s barátait utólérhetlen művészetével halhatatlanná tette, lehetne a „Lőcsei fehér asszony", vagy „Szeretve mind a vérpadig" tragikus szépségeinek megörökitője. Az a csodálatos ragyogás, mely Jókai minden Írásából dederengő aranybíbor fátyolon át megsokszorozva sugárzik történelmi regényeiből, visszaver minden feléje közeledő illusztrátort, kinek szegényes, szürke fegyverei csupán a toll, rajzón s egy darab hitvány papír . . . És a fantasztikumban, ahol Jókai az illusztrátor számára aránylag legmegközelíthetőbb volna, ugyancsak nagyságának súlya az, mellyel a gyönge fegyverzetű Gulliverek nem szállhatnak szembe eredményesen. „Óceánia" elragadó káprázatát ismét csak egy milliós költségekkel, elsőrangú művészek közremunkálásával, hatalmas tömegek megmozgatásával rendezett film tudná elénk varázsolni. „Egész az északi pólusig" — a legzseniálisabb mű, mely valaha őskori témával foglalkozott s az elálmélkodtató, elbűvölő szépségek oly szakadatlan láncolatával gyönyörködteti az olvasót, mely egészen megbabonázza, szinte egy más világba kábítja és színtelenné, fakóvá tesz mindent, ami való életünkben körülvesz, vagy történik. Itt azután csődöt mond minden illusztráló készség, vagy akár mester ecsetje, a film korláttalansága. Azt a tündéri pompát, ezeregyéjbeli ragyogást, rabul ejtő bizarr, különös hangulatot, mely e könyv minden lapjára pazar kincsként halmozódik, — semmi módon, semmi eszközzel nem lehet visszaadni. Nem lehet filmen megrendezni a barlang boltozatát áttérő bazaltkristály születését. Nem lehet megfesteni a kristályba zárt Noémi feléledésének tündéri csodáját. Nincs eszköz, mely a felgyújtott vulkán üvöltő lángcsóváját halvány képben is visszaadná. Mindezt megközelíteni, megkísérelni lehet, de oly tökéletes képbe formálni, amilyen tökéletesen, pompázóan Jókai tollán ragyog, — ma még nem tudja senki. Talán egyszer . . . eljön az, aki isteni küldetéssel erre születik s megvalósítja mindazt, amire ma káprázó szemmel nemet kell mondanunk. „A jövő század regényé"-nek fantasztikuma sokkal ábrázolhatóbb, nem az a megközelíthetetlenül tündöklő színskála, mint az „Északi pólus"-é, de hatalmas koncepciója, szédületes arányai, grandiózitása ismét túlnőnek a keretbeszoríthatóság határain. Kétségkívül sok részlete van, mely pompás illusztratív anyagot nyújt; ezek a részletek azonban épen azok volnának, melyek a végtelen méretekre hangszerelt műnek a megszokott földi középszerhez közelebb eső parányai. Az öreg Tatrangi Mózes teteméi rejtő aerod-