Alapy Gyula – Fülöp Zsigmond (szerk.): Jókai emlékkönyv. Jókai Mór születésének százados évfordulója alkalmából (Komárom. Jókai Közművelődési és Múzeum Egyesület, 1925)

Tichy Kálmán: Az illusztrálatlan Jókai

— 139 romnak az űrbe kiröppenését, — bármily szikrázó, csábító, csodálatos fantasztikum, — nem lehet keretbe zárni. Kristály-ragyogását, végtelen éthert, a Földnek paránnyá zsugorodását, egy valaha élő s most dermedten az űrbe szárnyaló atomnak borzongató gyönyörűségét átérezni lehet, de hol a művész, ki képben visszaadhatja? Sokkal inkább zenében lehetne, az elemezhetlen, szavakba fogialhatlan érzés-titok nyelvén, a wágneri „egyetemes világnyelven". (Általában Jókai fantasztikus témáiban nagyon sok van, amely érzéssel, hangulattal túltelítettsége, térbe zárhatlan monumentalitása által szinte parancsolóan utal a zenei illusztrálásra.) Vagy ki ábrázolhatná Tatrangi Dávid démoni röpüléseit a Kárpátok felett, zúgó viharban? Apokaliptikus zuhanását Kin-Tseu hómezőire? Az Otthon-állam és az orosz aerodromon-raj gigászi ütközetét a Kaspi tenger fölött? A Vaskapu felduzzasztott vízével elsöpört orosz hadsereget? Csupa káprázatos kép, egy nem ismert Olimpuszról elorzott csodák. Jókai volt a Prometheusuk. Az ő kezéből omlott elénk mind e szikrázó gyönyörűség, de mást — kontárt—silánnyá perzsel, közelébe sem bocsát az olimpuszi tűz! Egészen különös, Jókai nagyságát élesen kiemelő tünemény ez: írásmüvei életteljességük, szinpompájuk, a képzelet ragyogása révén minden más irónál gazdagabban váltják ki a képek folyamatosan pergő filmjét az olvasóból, az illusztrátorból legkivált. De ahol a képzeletben már formát öltött részleteknek a valóban kézzelfogható formáig kellene érniök, ott tűnik ki, hogy a forma és elképzelés közötti harcban utóbbinak túlgazdagsága egyben vereségét jelenti: nem leli az önmagához méltó kifejezést. Hogy ez sikerüljön, egy másik titánra lenne szükség, aki az első szellemóriás-adta feladattal sikeresen birkózhatik meg. Valaki, aki a Végtelent végesbe tudja tömöríteni. Akinek szinei, vonalai, mindent kifejező készségei vannak mindannak kétdimenziós visszaadására, amit Jókai agya az örökkévalóságba irt. Valaki, aki káprázatból szőni, csodákból fonni tud. Akinek bűvös irónja alatt gyöngyök, rubinok peregnek, brokátok omolnak. Aki egy vonásával vihart támaszt és tengereket csitít, az égre emel s poklokra vet, könnyet fakaszt és ujjongtat kénye szerint. Valaki, akinek egyetlen vonala ki tudja fejezni a mérhetetlent, akinek formához kötött alakjai oly nagyok, csodálatosak, oly ördögiek és emberfelettiek tudnak lenni, mint Jókai teremtményei. Valaki szóval, — aki ugyanaz az illusztrátorok között, ami Jókai a regényirás halhatatlanjainak dicső sorában. Ha majd egy kataklizma, — mely a szellem láthatatlan orszá-