Alapy Gyula – Fülöp Zsigmond (szerk.): Jókai emlékkönyv. Jókai Mór születésének százados évfordulója alkalmából (Komárom. Jókai Közművelődési és Múzeum Egyesület, 1925)
Fülöp Zsigmond: Jókaiék szigeti kerje
— 150 — (ókayék szigeti kertje Irta Fülöp Zsigmond Mint a bűbájos napkeleti mesék csodás világából itt felejtett, nászkoszorúkkal pazarul felpompázott óriási gálya, ringatózik a Duna ezüstösen selymes vizén a komáromiak tündérszigete, az Erzsébet-sziget. Virágbaborultan diszlenek a kertek fái, a tavasz ragyogó napja arany sugarainak özönével borítja be lombjait s a fehér és rózsaszínű virágszirmokból édes illat árad szerte. Bent a bokrokban és a fák ágai között madárének zeng, a feltámadás himnusza, melynek>ünnepi szimfóniája oly csodálatos erővel ragadja meg a lelket. A madársereg között énekel a sziget leghűségesebb madara, a fülemüle, mely a zsendülő természettel újra visszatér régi kedves tanyájára, a szigeti bokrokba. Április végén már fölcsendül dala, trillázva, csattogva, lágyan, epedőn, panaszosan, zokogva zeng az egész virágos tájékon, oly igazán, amint a kis dalos szerelmes szivéből fakad. Isteni hangverseny ez, amelyhez foghatót nem lehet találni. Ez a természet minden szépségével megáldott sziget már régen belekerült nemcsak az irodalomba, de az irodalomtörténetbe is. Komárom egyik legjelesebb fia és igaz büszkesége: Takáts Sándor, a kiváló történész, mint szülőföldjének leghivatottabb historikusa, több izben ismertette már a sziget történetét és az ő nagyszerű munkáiból tudjuk, hogy a szigetet a legrégibb időktől fogva, amikor még sokkal terjedelmesebb volt, mint most, kerteknek használták őseink, akik gyümölcsöt termesztettek rajta. A mohácsi vész után azonban az osztrák várkapitányok tették rá kezöket és úgy kezelték, mint a várbirtok egy részét és a rajta talált polgári kertek után rendszeres bért szedtek. A szigeten átvonuló hadak többször elpusztították, így 1566-ban „a császári hajóhad tűzre vetvén az összes fát, megint pusztává tette a szigetet." Ekkor legelő lett, amelyen a polgárok és katonák lovaikat és szarvasmarháikat legeltették. A törökök azonban egy éjjel rácsaptak a szigetre és az ott talált csordákat a császár ökreivel egyetemben elhajtották. Később ismét csak megengedték, hogy a polgárok és naszádosok
