Alapy Gyula – Fülöp Zsigmond (szerk.): Jókai emlékkönyv. Jókai Mór születésének százados évfordulója alkalmából (Komárom. Jókai Közművelődési és Múzeum Egyesület, 1925)
Fülöp Zsigmond: Jókaiék szigeti kerje
— 151 — kerteket fogadjanak föl a sziget területén és azokat míveljék. A tizenhetedik század elején szép gyümölcsösök virultak a kies helyen, azonban 1623-ban Raiffenberg Ditrich János várkapitány minden igaz ok nélkül elfoglalta katonáival a polgárok kertjeit. A város birája és magisztrátusa hasztalan kísérelte meg ismételten, hogy a főkapitányt jobb indulatra birja, Raiffenberg továbbra is magának tartotta a szigetet. A szatmári békekötés után megengedték, hogy a polgárok is úgy, mint a katonák, kerteket béreljenek, amikor is „dinnyés, dohányos, törökbuzás és katonai kertek keletkeztek", amiknek bérét a várkapitányoknak kellett fizetni. Végre Mária Terézia uralkodása alatt, amikor Komárom szab. kir. város lett, elismerték a város tulajdonjogát a szigetre nézve, ugyanakkor igazolták azt is, hogy a dunai sziget mindenkor a város tulajdonát képezte. A város ezidöben a sziget nagyobb felét legelőnek használta, egy részét pedig kiadta kertek céljaira, mignem a mult század első éveiben a magisztrátus elhatározta, hogy az egész szigetet felparcelláztatja és a város lakosságának félholdanként örök áron eladja. A sziget mélyebben fekvő részét a város tartotta meg legelőnek, azaz hogy ez a terület a város nyakában maradt, mert azokat senki sem akarta megvenni, mivel a sekélyes területeknek feltöltése rengeteg költségbe került volna. A kerttulajdonosokat arra kötelezte a város, hogy a vett területet élősövénnyel keritsék be és gyümölcsfákat ültessenek bele. A gyümölcsfákon kívül virágágyak is voltak a kertekben, ahol egész nyáron pompázik a rózsa valamennyi faja, amire különösen büszkék a kerttulajdonosok. Ami a Duna áradása elleni védekezést illeti, bizony a szigeti kerteseknek nagy gondot okozott a területek feltöltése. Mert a tavaszi „zöld ár", amely ugy junius havában szokta megduzzasztani a Dunát, évről-évre meglátogatta akkor is Komáromot. Igaz ugyan, hogy a komáromi szigeti kerttulajdonosok azt tartják, hogy egy kis áradás nem hoz nagy bajt, sőt ősi tapasztalat szerint annál termékenyebb lesz a következő esztendő, mégis megtették a kellő védekezési munkálatot, ami abból állott, hogy a sziget nyugati végén, a „sziget órán" felhalmozódott földhordalékból feltöltötték a kerteket. Ezen a zátonyon nyáron a cigányok aranyat is mostak, amit a nagy mesemondó is megörökít egyik bájos visszaemlékezésében (Egy sziget története) azt írván, hogy édes atyja erről a zátonyról ezer „kólé" földet használt fel a kert feltöltéséhez és igy az ő kertjük „arannyal volt trágyázva" . . . Mikor a nemes város tanácsa a parcellázást kimondotta, a
