Alapy Gyula – Fülöp Zsigmond (szerk.): Jókai emlékkönyv. Jókai Mór születésének százados évfordulója alkalmából (Komárom. Jókai Közművelődési és Múzeum Egyesület, 1925)

Berzeviczy Albert: Jókairól

— 45 — Jókainál az élőszóval előadott művek közvetetlen hatását rendkívüli mértékben fokozta az előadásnak egészen sajátos művészete, amelyből leginkább domborodik ki az ő sajátos egyénisége. Humorának legkacagtatóbb ötletei olyan egyszerű, keresetlen, gyanútlan hangon voltak elmondva, hogy éppen a nevettető hatásra való törekvés teljes hiánya biztosította a hallgatóság kitörő derültségét. Általában az ő előadása komoly és érzelmes beszédeinél is éppen igénytelen egyszerűsége, természetessége, bensősége által hatott legjobban. Hangja majdnem mindig alatta maradt valódi erejének, s azért egész melegével, a benne rezgő érzés teljességével hatolt be a hallgatók szivébe. Karjait gyakran keresztbe fonva, fejét kissé oldalt hajtva, nagy beszélő szemeivel álmodozva tekintett maga elé, miközben szelíd,. méla harangszóként csendült meg mély zengésű hangja, emelték gondolatának szárnyai magasra, mind magasabbra álmainak, ábrándjainak csodás világába. A Kisfaludy Társaság kevéssel Jókai halála után megindította a mozgalmat, melynek célja, hogy a nemzet síremléket és szobrot állítson költőjének. Szellemi életünknek majdnem összes vezetői egyesülve intéztek szózatot a nemzethez. Hiszen nem hihető, hogy akár elfogultság, akár viszály, akár kedvetlen hangulat támaszthatna oly ködöt körülöttünk, amely magyar ember szemei előtt csak egy percre is elhomályosíthatná a Jókai költői szellemének ragyogását Mondják: nehéz időket élünk, nehéz küzdelmeket vívunk; az élet és a jövő gondjaitól terhes órák szűken termik a kegyeletes visszaemlékezés perceit. Ne tévesztessük meg magunkat semmi magyarázattól, mely a költői érdemek iránti hódolat lanyhaságát igazolni igyekszik; sem multunk, sem jövőnk nem tanít erre. Multunk telve van a nemzeti költészetért való lelkesülés megváltó erejének példáival s minél inkább borul el jövőnk szemhatára, annál több intelmet meríthetünk belőle ugyanerre. Ki tudja, ha egyszer egy felsőbb hatalom számot vet azzal, amit nemzeti életünk alkotott, legbecsesebb kincsét nem fogja-e költőink műveiben találni? Ki tudja, nem annak lesz-e a jövőben hosszabb emlékezete, amiről a jelen bajai miatt ma megfeledkezni volnánk képesek ? Ki tudja nem áll-e meg a nemzetek életére vonatkoztatva is a John Ruskin szép mondásának igazsága: „Gyümölcs, mag, minden, az egész azért van, hogy a fák — virágozhassanak!"