Alapy Gyula – Fülöp Zsigmond (szerk.): Jókai emlékkönyv. Jókai Mór születésének százados évfordulója alkalmából (Komárom. Jókai Közművelődési és Múzeum Egyesület, 1925)

Erdélyi Pál: Jókai

- 30 Jókai, elmarad. Energiája kevés vagy gyenge volt arra, hogy költői nimbuszát magán életé /el átfonja és teljessé tegye. Valóban kettős életet él, a költő szembe kerül a politikussal, mint ábránd a valóval. Szerencsére talentuma egyetemesebb, mindent átfogó s mindig magával ragadó levén, ha nem kerülheti is el, feledtetni tudta a lebegő kérdéseket, ötletesen ütötte el, ami bántó volt, humorával aranyozta be, ami sivárnak látszott. Szerencsére a nemzet Jókai pártjára állott s így minden, ami a maga idejében fájdalmasan esett, ma már csak életrajzi adalék. Ilyen adalék, hogy a kiegyezés után kiesett történelmi szerepéből, mikor lojalitásával eltakarja a negyvennyolcas Jókait, mikor az elnyomatás alatt szerzett hihetetlen népszerűségét kockára veti a kiegyezés után politikai szereplésével. Mint hirlapiró, szerkesztő és politikus a történetté váló jelen árián evez, mint költő saját történeti szerepének fényében sütkérezik. Minden élet megítéléséhez csak annak teljessége adhat alapot. S ha ma másként látjuk is ezeket az életrajzi epizódokat, nem szabad elfeledni, hogy az egykorúak előtt a költő sokszor a szenvedélyek kereszttüzébe került. Nekünk ma az a lényeges, hogy benne a költő hatalmasabb volt a politikusnál, de kortársai nem egy politikai ténykedését vették zokon. E miatt észre kellett vennie, hogy költői nimbuszát közéleti tevékenysége halaványítja, hogy népszerűsége csökkenésével együtt jár költészete halaványulása. Életének estébe hajló alkonyán még egy keserűség éri: magára marad; talán ez egyszer nem hitt axiómájában senki, bizony az öreg ember csakugyan vén ember volt. íme a költői és emberi életnek egymástói eltérő vonalai! Amaz fölfelé mutat, emez lent marad a földön, hol a londoni vásár folyik; emez a múlté, amaz a jövendőé, amaz életrajzi adat, emez világirodalmi dicsőség. Ennek káprázatos fénye figyelmünket minden mástól elvonja, midőn halála után a földi pálya már csak emlék lett, szükséges kerete költészetének. Jókai élete maga is regény, melynek hőse ô maga, köréje izgalmas és érdekes események fonódnak. Megírásához egy másik, kongeniális szellem kellene, eljátszásához csak ő maga lehetett eléggé Isten áldotta tehetség. Csoda-e, ha ily talentum számára kicsiny a földi pálya? Életének e kettősségét a Negyven év viszhangjaban maga is bevallja. E vallomáshoz fűzi a következő nyilatkozatot: „nem tartom semmi érdemnek, hogy sokat dolgoztam, magamnak írtam, gyönyörűségem volt benne." E szerint a világnak legöntudatosabb és legszerényebb művésze egyesül benne: magának dolgozott s ezt nem tartja érdemnek. Talán akkor sem