Alapy Gyula – Fülöp Zsigmond (szerk.): Jókai emlékkönyv. Jókai Mór születésének százados évfordulója alkalmából (Komárom. Jókai Közművelődési és Múzeum Egyesület, 1925)

Sziklay Ferenc: Jókai, a nemzet-pedagógus

— 131 — elmondja, hogy Erzsike, a gyermekkori ideál, tardonai száműzetéséből Párisba akarta kicsábitani, már már a szédület szélére került, végül mégis sikerült legyőznie a csábitó szép asszony és a világhir-igéret varázsát, igy sóhajt föl: „mennyire más ember lett volna belőlem! Ha én akkor ő vele elfutok, most én volnék a realista irók céhmestere: mert erótikus láng, szatir véna, és luxuriózus (kéjvágyó értelemben) fantázia bennem is volt annyi, mint azokban, de nem használtam — azért, mert magyar közönségnek irtam. Ma milliók olvasnák a munkáimat s átkoznának az apák és anyák, akiknek a gyermekeit megrontám egészen. En meg nevetnék rajtuk, a potrohomat ütve, amit, mint idealista iró, nem birtam megszerezni." Lehet, hogy az egész jelenetben egy az igazság, a tardonai remete élet, minden más ott született a költő fantáziájában, de az önvallomás lényege, — szent a hitem, — a tudat alá szorított "vágy feltörése. Sok hely van a Jókai regényeiben, melyek arra vallanak, hogy tényleg a realizmus, különösen pedig az erotikum és a luxuries lett volna a lelkiségének megfelelő talaj, — csak a „Rákóczi fia" és „Egy hírhedett kalandor" fekete miséjére kell gondolnunk, — ő azonban feláldozta ezt a magyar nemzet szerető féltése miatt s a buja virágok termelésére szánt televény földet arra kényszeritette, hogy tiszta búzát, „életet", lelki táplálékot teremjen a nemzetének. Lehetett volna Maupassant elődjévé s lett öntudatosan, önszántából, egy kis nemzetnek, a magyar nemzetnek szegény, tanitó mestere. Áldozatul dobta a világhírt, hogy árva kis népének legyen hasznos szolgája. Hogy mégis túlszárnyalt hire az ország határain, azt nem kereste, az kétszeresen, százszorosan bizonyítja írói nagyságát. A\a is „milliók olvassák", amire nem számított soha, de ma nem átkozzák apák és anyák, hanem áldják, mert nem megrontja, de megnemesiti a gyermekeiket. Legyünk hálásak Jókainak a „hibáiért" is, mert öntudatosan s egy nagy cél érdekében „bűnözte" őket s folytassuk az ő megkezdett munkáját, az ő nemzetnevelő szándékát a mi gyermekeinken ő általa. 10*