Sebestyén József: Hodža Milán útja (Bratislava : Sekey Viktor, 1938)

Hatodik fejezet: Hodža és a magyarok

ják és akkor jaj annak, aki a földesuraktól „elrablott" birtokból részesül. Elhitették vele, hogy csak a nemzeti összetartás mentheti meg a magyarságot attól, hogy hitét és nyelvét elvegyék. A templomban magyar szónoklatokban vágták a magyar paraszt fejéhez, hogy „az átkos Prága elvette vallástokat és elvette nyelveteket" és a paraszt, aki nem szokott hozzá, hogy politikai dolgokat boncolgasson, mégcsak nem is gondolt arra, hogyha a szónoknak igaza lenne, akkor nem mondhatná el igazát a templomban magyar nyelven. A magyar paraszt — úgy mint azelőtt — újból csak sakkfigurája lett a földbirtokosoknak a politikai sakktáblán. Éppen úgy meg tudták mozgatni a nagybirtok érdekében, mint a feudális Magyarországon. És ez a sakkjáték mégcsak nem is a rendes szabályok szerint játszódott le, mert itt a parasztot nem királynévá, hanem lóvá tették. De minden kábítószer hatása múló. A paraszt öntudatra ébred A magyar paraszt egyszerre csak kezdett rájönni, hogy ami az ezerholdasoknak jó, az nem lehet jó a nincstelen szegénységnek. Hiszen eddig is az ezerholdasok akadályozták meg ezer esztendőn keresztül, hogy a földmívesszegénység földhöz jusson. A régi úri világ birtokpolitikája hozta magával, hogy mig Szlovenszkón és Ruszinszkón 3 millió 835.699 kataszteri hold terület 530.966 kis- és törpebirtokos kezén volt, addig 5,018.699 hold 12.168 személy tulajdonát alkotta. Ezt a kiáltó igazságtalanságot akarták megrögzíteni az ezerholdasok és céljaik érdekében egy darabig még fel 151