Sebestyén József: Hodža Milán útja (Bratislava : Sekey Viktor, 1938)
Negyedik fejezte: Az alkotó munka
hatja azt, ami elszakadt, a nemzet életében mindent helyre lehet hozni, még a legnagyobb válságot is, de ha kultúrjavainkat rosszul, hűtlenül és nem gazdaságosan kezeljük, olyan kárt okozhatunk nemzetünknek. amit az soha sem fog kiheverni". Hodža kultúrpolitikája Az új iskolaügyi miniszter azzal lépett a nyilvánosság elé, hogy feltétlenül szükség van a csehszlovák kultúrpolitika megteremtésére. A kritikusok fölszisszentek. Kultúra és politika két különálló világ. A kultúra még a politikában is nagyon jótékony hatást gyakorolhat, de a kultúrkérdésekben a politikát egyáltalában kerülni kell, mert az jóra nem vezethet. A kritikusok azonban hamarosan arra a meggyőződésre jutottak, hogy ettől a politikustól nem kell félteniök a kultúrát. Hodžánál a kultúrpolitika nem azt jelentette, hogy a kultúrát politikai pártcélokra lehet felhasználni, hanem azt, hogy a kultúrát bizonyos céltudatos program szerint kell szolgálni. A politika szó tehát az előre megállapított program céltudatossága és a keresztülvitelnél tanúsított körültekintést jelenti. Hodža, az örök tanító Hodža kultúrpolitikájának megértése céljából vissza kell mennünk arra az időre, amikor fiatal diák korában már azért ragadt tollat, hogy a szlovák kisembert kultúrálisan felemelje, hogy taníthasson. A „Slovenský Týždenník''-ben a földmívest, a „Hlas"-ban és a „Slovenský Denník"-ben az intellektuelt oktatja és irányítja. Ezen a téren tanulta 102