Wallentínyi Samu (összeáll.): Hegyvidéki bokréta. (a szlovenszkói és ruszinszkói magyar írók prózai antológiája) (Rimaszombat. Rábely Károly Könyvnyomdája, 1934)

Morvay Gyula: Állatok halála

83 — Kii keres? Kéregetni nem lehet. — Az urat keresem, nem vagyok én koldus. Pedig még tán annál is szegényebb vagyok, gondolta, amint a lány bement. Hazajöttem a császár háborújából és mégis szegény vagyok. Szegényebb, mint voltam, mert azóta csak az adósság nőtt és ezt már nem fizeti a császár. Nemsokára kijött az úr. Alacsony, sovány ember, fején glottsapka volt, pipaszára pedig jószagú meggyfából. Tasi jóreggelt köszönt. — Jóreggelt. No ? Mi tetszik kérem ? — Tasi Péter napszámos földmunkás vagyok. — Kérem, nincs munka. — Mondták, hogy itt van. Hümmelstein úr szólt, hogy ő már itt említette a dolgot, hogy legalább egy évig ide jöhetnék munkába, mert szegény ember vagyok, se földem, se házam, csak a nyomorúságom. — A Hümmelstein ? Az más. igen, igen, tudok róla, kérem, jöjjön beljebb. Bementek. Tasi csak az ember száját nézte, csak a kezét nézte, amint kitelefonált, amint valamit írt a cédulára. Most az ő sorsa ezektől a kis mozdúlatoktól függött. Ha az a kéz jól vezeti azt a ceruzát és helyes szót ír le, akkor neki kenyere lesz. Ha nem, akkor mit csináljon, itt a tavasz és se vetni, se remélni! — Hát nézze. Lenne itt még egy embernek dolga, de nem tudom, hogy maga bírja-e azt a munkát ? Azt tudja, ugye, hogy én baromfival kereskedem, itt vágják le az állatokat és a fölöslegeset fagyasztóba rakjuk. Nézzen ki, látja, ott megy a gőzgép, hallja? — Hallom. — Hát kérem, az csinálja a hideget. Szóval még egy vágó-ember kell. Ha bírja, akkor felfogadom mondjuk egy fél évre. Kap alvást meg napszámot. — Helyes? Elfogadja? — Elfogadom. 5*