Wallentínyi Samu (összeáll.): Hegyvidéki bokréta. (a szlovenszkói és ruszinszkói magyar írók prózai antológiája) (Rimaszombat. Rábely Károly Könyvnyomdája, 1934)

Morvay Gyula: Állatok halála

82 — Maga is munkanélküli? — Olyasféle szegény paraszt vagyok. — Ahá, most már tudom. Hát ő az. — Köszönöm, isten áldja. — Minden jót barátom. Grósz kapuja rozsdás volt, az udvarban géprészek, pléh-darabok, rongyok voltak elszórva. Tasi egyenesen a hátulsó lakáshoz ment, bekopogott, de már jött is Hümmelstein. — No, hát mi baj? — Mondta, hogy csak jöjjek be. — Jaja, arról a munkáról van szó, aha, már tudom. Kérem, fáradjon be. — Sára, siess, aztán készíts az úrnak. Hogy is hívják magát ? — Tasinak. Tasi Péternek. — Tasi úrnak készíts. Széles asszony jött be, lesöpörte az asztalterítőt, tejet, kenyeret adott Tasinak. — Köszönöm, ne fáradjanak nem vagyok éhes. — No, hát ez nem fog megártani. — Szóval amiatt a munka miatt jött? Helyes. Én már szóltam, de nem tudom, felveszik-e? Talán fel. — Talán? — Hát talán, mert az olyan munka lesz, amit nem mindenki csinálhat. — Majd meglátom. Végigmentek az uccán és az egyik ház előtt megálltak. Valamiféle gyár lehetett, mert magas kőkerítése volt. A rongyás megállt a kapunál. — No, én innen visszamegyek. Aztán majd jöjjön be hozzám, hogy mit végzett. — Bemegyek. Tasi végigment a gyár udvarán, amely homokkal volt behintve. Balra volt az iroda, ide ment Tasi. Szolgáló jött ki és azt hitte, hogy Tasi is kéreget.