Wallentínyi Samu (összeáll.): Hegyvidéki bokréta. (a szlovenszkói és ruszinszkói magyar írók prózai antológiája) (Rimaszombat. Rábely Károly Könyvnyomdája, 1934)

Lányi Menyhért: Tóni drámája

77 Felnézett rá és tekintetében olyan keserűség éghetett, amely megperzselte Karcag úr arcát. — No lám ... már útban is vagyok ... Tizenkét esztendeig nem voltam. Aztán honnan is tudja, hogy nekem el kellett mennem Igen ... Ezek már biztosan vihorásztak a háta mögött ... Két hét óta ... a „Tóni repül" igy sugdolództak a háta mögött, ha elment előttük ... Egész összeesküvés ... Mindegyik csak az ő szegénységére törekedett ... Mindegyiknek csak az ő kenyere fájt .. Csak az ő nyomorúságán találja gyönyörűségét ... Bármily fájdalommal is, ki kellett fordúlni a raktárból, amelynek fű és szalmaszaga oly édesen feküdt az érzékein. Bizonytalan lépéssel levánszorgott a lépcsőkön, kurta kabátja zsebében érezve elvesztett királysága nagykulcsát : — Nem ... ezt n m adom vissza nekik — tolvaj vággyal, gyerekes bosszúérzéssel vigasztalgatva magát. A kapualjban viháncolva ugrált a nagytestű takarítónő, akit csak „dög"-nek hívtak háta mögött a segédek: No Tóni, most talán püspök lesz belőled ? — kérdezte gúnyos szemtelenséggel. Kitört belőle megvertsége és űzöttsége keserű daca : — Az, hogy ringyóknak megadjam a végtisztességet, ha éjszaka megdöglenek az árokban. Szerencséje, hogy ellibegett, mert megadta volna az árát a többiek komiszságának is. így csak meredten, vérbeborult szemmel bámult utána. — Ez itt marad ... A kósza ... Aki, ha a naccsága alszik délután, elheveredik az iroda pamlagján és a naccsága cigarettáit szívja és haját elborzolva utánozza parancsoló mozdulatait ... Ez, akinek a segédek udvarolnak éjszakaszámra ... egyik a másik után ... Ez kell nekik — ... de Tóni nem.