Wallentínyi Samu (összeáll.): Hegyvidéki bokréta. (a szlovenszkói és ruszinszkói magyar írók prózai antológiája) (Rimaszombat. Rábely Károly Könyvnyomdája, 1934)
Lányi Menyhért: Tóni drámája
78 II I. Kint megállt az öblös kapubejárat előtt. Szép, koratavaszi nap sütött és gyöngéd melegséggel csókolta az ucca közepén maradt piszkos jég- és hócsonkokat... Oly különös volt ez, így állni, munkátlan lebzseléssel, tíz óra felé ... és süttetni magát a fogatlan nappal ... A kapualjból gyönge szél feléje cirógatta a szalmaszálakat, a vastag pablódeszkán éles nyomokat vágott a teherautó és ez az üzem nyers és kemény lendületének emlékét vitte a szivébe. — Hej, micsoda élet volt itt a háború alatt ... Amikor napjában háromszor — mit háromszor, ötször — fordult be Stefcsik a teherautóval és bizony volt nap, amikor huszonhatezer lámpaüveget egymaga csomagolt be. Hej micsoda munka volt az, beleizzadt még az arca is és a verejtékre ráragadt a szalmaperenye. Ebédre se volt idő, úgy hozta utána csöbörben az asszony, gyenge lé volt, de estére, ha egészséges fáradsággal megtért haza, valami elégedett boldog nyugalom szállt rá ... hogy egészségben elvégezte a dolgát. Fájdította szivét az édes emlék és odébb állt, hátha idegen bolt házatája leveszi róla a rászakadt keserűséget. Lassan ment a járda szélén, mint akinek nem sürgős, mikor ér oda, ahová tart: a semmibe ... Mert hova is menne most ... Mésfél óra még az ebédig ... bár öröklétig tartana, hogy soha ne kellene megvinni a családnak ezt a hírt. Máskor az elfoglalt emberek fontoskodásával sietett az uccán. Nagy cég tagja volt. Magán viselte a cég ráeső méltóságát. Most kiesett szerepéből, komédiázni se bírta, annyira lenyűgözte az elveszett paradicsom tudata. Boltokban, udvarokban zajgott a köznap munkája. Sürgölődtek-forgolódtak az elfoglalt emberek, drágán kiaknázták az idő bányáját, hasznossá tették magukat a munka nagy köpűjében ... Csak ő lézeng ... mint az út
