Wallentínyi Samu (összeáll.): Hegyvidéki bokréta. (a szlovenszkói és ruszinszkói magyar írók prózai antológiája) (Rimaszombat. Rábely Károly Könyvnyomdája, 1934)

Farkas István: Hajnal a határon

39 rűlt volna ellenkezésbe a törvényekkel. De magától a fogható bűntől, tyúklopáson át a rablógyilkosságig, úgy irtózott, mint a tűztől. A csendőr is megváltotta a jegyét. Színtelenül, harag nélkül szólt oda a két embernek : — Készen vagyok. Mindjárt megyünk. Az ember először szólalt meg, rezzent ijedten : — Igenis, őrmester úr. A diák és a bácsi ott felejtették magukat mellettük, s most a bácsiból kitört a meleg dunna alul kibújt polgárember. Meg kellett kérdeznie a csendőrtől ? — Hát Komáromba? — Igen, — felelte a csendőr. — Ezen a héten már a harmadik utat teszem. — Biztosan nagy baj, — érdeklődött a bácsi. — Megvasalta őket. — Nem, — felelte a csendőr, miközben az irattáskájával bibelődött. — Nem olyan nagy baj, egy-két évet kapnak. A mult héten Sólyom Jóskát hat évre Ítélték. A diák megkönnyebbült. Egyenesebbre húzta magát és gondolatban vizsgálóbíró volt, aki ezt a két embert hallgatja. Mások kihallgatásnak neveznék, de ő csak hallgatja őket, a szomorú, szép palóc beszédüket és az Ipoly játszadozó hullámait tükrözteti a szemükből. Bajúszt képzelt magának és gondolatban annak a helyét pödörgette. Hangot is talált, talán onnan hullott le a szürkülni kezdő oromról, egyenesen a hajnalt előzte meg, mint a korán ébredt harangszó, vagy késő éjszakából ottfeledkezett pásztorember magacsinálta furulyája : — Aztán jók legyenek. Elitélem magukat, mert bűnösök, de később is, mindig is jók legyenek! A hanghullámok megrezegtek a torkában, és a ki nem mondott szavak erőlködésében furcsa bugyburékolással akadtak meg a hangszalagokban. — Nemsokára indúlnak, — mondta a bácsi és cigarettával kínálta a csendőrt.