Wallentínyi Samu (összeáll.): Hegyvidéki bokréta. (a szlovenszkói és ruszinszkói magyar írók prózai antológiája) (Rimaszombat. Rábely Károly Könyvnyomdája, 1934)

Egri Viktor: Békesség

19 — Kár az ilyen fiatal életért, — mondta Illés kicsit gépiesen. — Na, öreg, nehéz dolga lesz, míg ebből embert csinál ! — A káplár a pokróc alatt kidagadó testre mutatott. — Isten vele! Még egy futó tekintetet vetett a halottra, sóhajtott és elment a katonákkal... Korán reggel kiszállt a bizottság. Nem volt a tetemen mit nézni, parádés katonai temetés lesz, mert bebizonyosodott, hogy csak „baleset" történt, — állapította meg a bizottság. Illés nem csodálkozott, megszokta már az eféle baleseteket és a pillanatnyi elmezavarban elkövetett öngyilkosságokat. Finom úrifiú, miért ne földeljék el rangosan? — Mikor temetjük? — kérdezte Illés. — Csak holnap, be kell várni a családot, — felelte az orvos. Az anyja még aznap megjött. Nem volt még gyászruhában, csak a kalapjára tűzött fátyolt. Halkan jajgatott amint a ravatalozóházhoz értek. — Ne menjen be hozzá, míg el nem végeztem dolgomat, — fogadta Illés. — Az édesanyja vagyok ! — Tudom én azt, jó asszony ... De tessék inkább várni, tessék holnap jönni, akár hajnalban ... Addig felöltöztetjük, telerakjuk szép őszirózsákkal. Az anyja mindebből csak annyit értett, hogy holnapig várnia kell. Belekapaszkodott az öreg karjába és felsírt : — Eresszen be most, azonnal ! ... Istenem, látni akarom ! Illés fejet hajtott. Szerette volna lecsöndesíteni és megvigasztalni a fájdalomtól szinte megháborodott anyát. Miért is jött egyedül ? Erősidegű, edzett férfi még elbírja a szenvedésnek durva értelmetlenségét is, de ez nem asszonynak, anyának való látvány. Sohase fogja ezt elfelejteni, egész életében, az emlékezetében ott marad a