Wallentínyi Samu (összeáll.): Hegyvidéki bokréta. (a szlovenszkói és ruszinszkói magyar írók prózai antológiája) (Rimaszombat. Rábely Károly Könyvnyomdája, 1934)

Tamás Mihály: Családirtás

TAMÁS MIHÁLY Családirtás. A két gyermek az ócska díványon ült : úgy ültek ott, mint a tanár a katedrán, kevés mozdulattal, nagyon komolyan. A fiú öt éves volt, életlen bicskával piszkált egy picike ceruzavéget, meg szerette volna hegyezni, de a ceruza olya.n kicsi volt, hogy mindig kicsúzotf apró ujjai közül. Az ujjai finomak voltak, átlátszók, mint az ászpik az urak asztalán. Olyan színtelen is, mint az. Megpróbálta végighúzni a ceruzát a papíroson. A papíros alatt egy ócska könyv volt, a könyve alatt a térde. A ceruza makacs volt és lelketlen, nem akart fekete vonalakat húzni. Csak karcolta a papírost. — Ne kínlódj, majd hoz apu hosszú ceruzát. Nagyot, mint amilyent a kirakatban láttunk. A lány mondta ezt, aki már hét éves volt és lány volt, ennélfogva jobban érezte a földi erőlködések hiábavalóságát. A fiú nem tudott ebbe belenyugodni. — De én most akarok rajzolni... A lány letette a piszkos kis fababát a díványra. A dívány végében nagy lyuk volt, a kóc kibújt a lyukon, a lány összehajtogatta a kócot, párnának tette a baba feje alá. — Ha ceruzád lenne, akkor se tudnál már rajzolni. Az uccán már sietett az este, már az ablak előtt állt. A szobában nem nőttek árnyak, mert nem volt ami árnyat vessen. Egy ágy volt a bútor, meg egy asztal és a dívány. Az ágyon az apjuk szokott aludni, ők ketten a díványon. A fiú elgondolkodott, letette a papírost, melléje a