Wallentínyi Samu (összeáll.): Hegyvidéki bokréta. (a szlovenszkói és ruszinszkói magyar írók prózai antológiája) (Rimaszombat. Rábely Károly Könyvnyomdája, 1934)

Szombathy Viktor: A házasság szentsége

146 leányi. Férjhez ment. Ismétlem, nagyon szerettem. Aztán megházasodtam én is. De azt a nőt soha-soha nem tudtam elfelejteni. Tíz esztendővel ezelőtt újra találkoztunk. Akkor azt hittem, szétszedem ezt a világot. Kis híjjá, hogy valami nagy bolondot nein cselekedtem. Már akkor is... Ne higyje, hogy nagyon eltudtam felejteni... És most, talán egy hete, újból megpillantottam az uccán. Özvegy lett, hazajött. Egy kis ideig várt, folytatta : — Nézze, tisztelendő úr, én nem vagyok már gyerek, ne higyje, hogy valami késői tavasz gyúlt ki bennem lángra. A hajam őszül már, nagy gyermekeim vannak, öregszem. És még sem, higyje el, még sem tudok róla lemondani... Hát ezt oldjuk meg valamiképen. Válni akarok, föltétlenül válni. Elmegyek ügyvédhez is, aztán az ön papi nézetét is szeretném hallani. Csak a nézetét, mert ne higyje, hogy a szándékomat megmásítom. Most hallgattunk. Mit ír elő az írás egy ilyen embernek, aki évekig hordozza magában az emésztő szenvedély tüzét, aki nem tud s nem is akar lemondani s aki bármikor kész a romlásba rohanni, ha ez a szenvedély újra lobbot vet benne. — Az egyház tiltja a vállast... Különösen az ilyen esetekben ! — mondtam röviden. Csodálkozva rámnézett. Közelebb hajoltam hozzá, közvetlenebb hangot pendítettem meg és hosszan a szívére beszéltem. Példákat hoztam fel neki az életből, bíztattam a kitartásra, figyelmeztettem családi kötelességeire, a jó feleségre, idős korát hoztam fel érvül, — talán félóráig beszéltem neki, de félóra múlva is csak a fejét ingatta : — Hiába minden, ha én azt a nőt meglátom, elvesztem a fejemet. Újból emlegettem neki a szenvedélyek káros hatását. Nem fogott rajta a szó. Már késő este lett, olyan csendes este, hogy a távoli állomásról is idehallatszott a vonatfüty, kóbor dalnokok ringatták a csillagokat, a