Wallentínyi Samu (összeáll.): Hegyvidéki bokréta. (a szlovenszkói és ruszinszkói magyar írók prózai antológiája) (Rimaszombat. Rábely Károly Könyvnyomdája, 1934)
Szombathy Viktor: A házasság szentsége
141 elvörösödik s felugrik, mint akit most ébresztettek fel álmából. — Rajta ! — biztatom. Máriássy biztosan nem hallotta előbb az osztály együttes kiáltását, mert nem felel. Zavartan rendezgeti ceruzáit, hebeg valamit és segítség kérőén néz körül. — A hét szentségét sorolja csak föl, fiam. Máriássy magához tér, nagy lélekzetet vesz s elkezdi: — Hét szentség van, amelyek a következők : a keresztelés, az Oltáriszentség, a bérmálás... — Itt megakadt, néhány pillanat múlva folytatta: bűnbánat szentsége, az utolsó kenet, az egyházi rend... — Nos, a hetedik? Máriássy azonban áll, lehetetlenül s úgylátszik, az osztály is élvezi a leány zavarát, mert huncutkodásból nem súg neki senki. Segítségkérőén néz szét, de mindenfelé csak csodálkozó szemeket lát, ez is a csendes ugratásnak egyik fajtája. — Máriássy, a hetedik?... Most már kórusban zúgja az osztály : A há-zas-ság szent-sé-ge... Csönd. A szavazókórus hangját elmetszették. Csak Máriássy Mária maradt állva, zavartan. Ha az ember jól ismeri tanítványait, kis jelekből láthatja, rendben van-e a lélek háza, avagy nagytakarításra szorul. Ennél a gyereknél valami nincs rendjén. — Melyik tehát a hetedik? — A házasság szentsége! — mondja egyre csendesebben, az utólsó hangnál elönti a könny s leül. Nem firtatom, miért ment a felelet ilyen nehezen, csak a fejemet csóválom csendesen, inkább az elv kedvéért, mint meggyőződésből. Ezen az órán még kétszer kaptam rajta figyelmetlenségen Máriássyt. Zavart volt, hol sápadt, hol piros: arcának régi rózsaszíne eltűnt. Ahogy csengetés után elhagy-