Wallentínyi Samu (összeáll.): Hegyvidéki bokréta. (a szlovenszkói és ruszinszkói magyar írók prózai antológiája) (Rimaszombat. Rábely Károly Könyvnyomdája, 1934)

Szombathy Viktor: A házasság szentsége

142 tam a termet, még hallottam Kriszticsnek, az „osztály bolondjá"nak vékony hangját: — Biztosan megzavarta Mariskát a házasság szentsége. Egymásközt Mariskának hívták. A megjegyzést meghallotta, hátrafordult és ismét elsírta magát. Elhatároztam, hogy legközelebb előveszem s kifaggatom. Hiszen a lelkiatyja vagyok, hivatalosan is... II. Szép májusi délután ragyogott. Fecskék fehér hasa villant meg a napfényben, a folyó felől selymes szellő lopakodott elő s végigborzolía az úímenti eperfákat. Ha egyedül vagy a mezőn, azt hiszed : Isten békéje szállt a földre. Ha többedmagaddal mégy, tudod, hogy örök harcot folytatsz. A sógor a verendán állt, amikor visszajövet meglátogattam. ő is az eperfákat tanulmányozta és egy goromba darazsat hesegetett magáról, aztán a fejével átintett a másik udvarra: — Új lakó került a szomszédba, a műit héten. Valahonnan a téglagyár tájáról jöttek. Valami Máriássy. A sógor mindent tudott, így elevenen is lapozni lehetett volna benne, mintegy újságban. — Valami lecsúszott úr, sokat veszekednek, az biztos — folytatta. — A lánya a tanítványom. Ötödikben jár — tettem hozzá. — No, szegény ! — rántotta feljebb szemöldökét a sógor. Megvallom, nem vagyok kíváncsi mások családi ügyeire. Éppen azért, bár erősen kísérteti a kérdés, érdeklődni Máriássy Mária otthona felől, nem akartam meghazudtolni elvemet s elengedtem fülem melleit ezt a felkiálltásí, noha az felhívás volt a sógor részéről a további faggatásra.