Wallentínyi Samu (összeáll.): Hegyvidéki bokréta. (a szlovenszkói és ruszinszkói magyar írók prózai antológiája) (Rimaszombat. Rábely Károly Könyvnyomdája, 1934)

Szenes Piroska: Szerelmi történet

131 — Kérték ám ők is a szerződést megnézni, nagyságos asszonykáin, kedves — mondja ő bús elégtétellel. — Megnézették a szerződést hozzájaértővel, hát abban bizony sehol nem állt megírva, hogy át kellene venni is tőlük a fát... Csak az volt benne megírva szigorúan, hogy ha nincsen az erdő kiirtva három év alatt, mehetnek, ahonnan jöttek. A fa, amit kivágtak, az övék; vihetik magukkal a szép szálfákat, vihetik az ölberakott tűzifát a hátukon. Mert vevőt azt nem találtak... — No még ilyet nem hallottam ! — bámultam el én. — És biztosan igaz ez, gazdasszonyka ? — Nézem gyanakodva az asszonyt — Úgy segítsen bennünket az Úristen, nagyságos asszonykám, hogy így mesélte nekem az ember, aki hazajött — felelte ő. — De az én uram szegény, nagy elkeseredésében nem akart mindjárt hazajönni. Most meg már pénzük sincs a hazautazásra. — Üljön le ! — mondtam az asszonynak, mert még mindig állt. Szép egyenesen állva beszélt, csak egyik keze mozdúlt néha, aláfesteni a szavakat. Fekete szoknyája alul ázott volt, fekete kendőjén már megszáradt a tavaszi eső ; piros arca most összeesett, fáradt volt. Mit mondhattam neki? ó sóhajtott és leült a hokkerlira. Én elraktam a tojást, mert ajándékot visszaadni nem lehet. — És mi baja van a sógorával? Ki akar bennüket tenni a házból — felelt fáradtan. — És kié a ház? — Az uramé és az övé. Két szoba van benne, az egyikben mi lakunk, a másikban ők. — Hát akkor, hogy teheti ki magát? — Hát mert nem fizetem az adót, ami rám esik, el akarja adatni az én részemet és megvenni maga. Olcsón... De tessék már mondani, hová menjek akkor én a három gyermekemmel ? És mit szólna az uram, ha ki hagynám magamat tenni az apja házából?... Mikor ő az öregebb? 9*