Wallentínyi Samu (összeáll.): Hegyvidéki bokréta. (a szlovenszkói és ruszinszkói magyar írók prózai antológiája) (Rimaszombat. Rábely Károly Könyvnyomdája, 1934)

Sellyey József: Ünneprontók

120 nesen félünk a börtönfői és rettenetesen féltjük a földeinket. De tudta ez a Jóska, hogy a név a lajstromon mégis az övé volt. És munkába állott. Elsőnek a szecskavágót tólta ki a pelyvás sopából a kert sövénye mögé, aztán más szerszámokat cipelt ki, befogta kocsiba a lovakat és odaszólt az anyjának: — A dunyhákat, meg a ruhákat vigye le a pincébe. És anya, akárha mindennapra szokott munkát csinálna, pár perc alaíí úgy kitakarította a házat, minthogyha mostanra épült volna föl és még nem költözködött senki beléje lakni. Csak a csupasz fehérremeszelt falak villogtak odabent. A tehenek és a disznók a lucernásban legelésztek már, sűrűlombú, alacsony szilvafák takarták őket látatlanná az udvar felől, köteleiket se hagyta a jászolaiknál a legény. Jött az apja, tíz szóból megértette a dolgot, mi van készülőben, segített egyetmást eltűntetni, aztán fölült a kocsira és elment a fogattal hazúlról. Dühösen jött vissza a segédjegyző. Cigarettát sodorít éppen Jóska az udvaron. Ordított a hórihorgas ember: — Mit gondol maga, kit fog az orránál fogva vezetni? Kit fog bolondá tenni, mi? Ez mégis csak hallatlan szemtelenség. Halja, ezért börtönbe csukatom magát, hogy megfeketedik, ez a hatóságokkal szemben félrevezetés, disznóság a legnagyobb mértékig. De én nem tűröm. A legény ekkorig rágyújtott, szemtelenül kérdezte: — Miért? A segédjegyző szájában megállt a szó. Jóska nagyon fönt érezte magát. — Mennyi a házszám ? A kisbíró a hórihorgas segédjegyző mellett mindenkor elveszett, nem is akart föltűnni. Most mégis ő mondta: — Száztíz. — Már előbb is ott lehetett volna — mondta egykedvűen a legény.