Wallentínyi Samu (összeáll.): Hegyvidéki bokréta. (a szlovenszkói és ruszinszkói magyar írók prózai antológiája) (Rimaszombat. Rábely Károly Könyvnyomdája, 1934)

Sellyey József: Ünneprontók

121 — Foglalok — határozta cl a segédjegyző, mint életek és halálok ura és elindult az istálló felé. — Egy tehenet foglalunk. Majd megmutatom én. Azonban megmerevedett lábakkal állott meg az istállóajtóban. Már ott volt a legény is, a kisbíró és a parasztasszony. — Hol a tehenük ? — Mért? Talán a vásáríorgalom könyvének kivonatával tudja bizonyítani, hogy tehén van a háznál ? Lova sincs? — Mért, talán lovat lát valahol? — Nem én, csak pókhálót. Hirtelen : — A gazdasági gépeket foglalom le. De nem talált, bármennyit járt is az udvaron. Dühös volt és mindenre ránézett. Eldobott kapanyélre, szegre, ostorra. A házra, az ólra. — A szobában foglalok. Mentek négyen a szobába. Rajukbámultak az üres falak. A hórihorgas ember hivatalos buzgalma miatt föltörő káromkodást fojtott el és állí csöndesen. — Micsoda népek maguk? Nem felelt senki. Minek feleletet adni, ha felele! az élet. — Sokat tanultak meg a végrehajtásokból. Most szólít a legény. — Olyat nem, hogy azt tegyük, hogy az istennek se legyen kedve többet foglalni. Elment a segédjegyző a kisbíróval. Mondta akkor a parasztasszony: — Jó, hogy nem jutott az eszébe, hogy csirkéket látott előbb. — Most nem látta őket — mondta a legény dühösen; köpött és káromkodott, hogy most egyszerre ennyi dolga lett. Kizavarta a lucernásból a teheneket, hogy föl ne fújódjanak.