Wallentínyi Samu (összeáll.): Hegyvidéki bokréta. (a szlovenszkói és ruszinszkói magyar írók prózai antológiája) (Rimaszombat. Rábely Károly Könyvnyomdája, 1934)

Sándor Ernő: A gyáva hős

110 — Warum warst Du nicht draussen ? —jött hirtelen a kérdés. Páczaynak megremegett az ajka. Határozottan érezte, hogy az ilyen kérdésnél még akkor se lehet igaza az embernek, ha áll, hát még így, ha fekve vagy ülve, teljesen ki van szolgáltatva annak, aki kérdez, pláne így kérdez. — Die übrigen — azok se mennek — most olyan nyugalom van úgyis. — Ha majd komolyra fordúl, akkor igen — szaladt ki a száján, gyerekesen, felelőtlenkedve, de mikor kimondta, már meg is bánta. — Á, die übrigen? Szóval, nemcsak Ön? A többiek is? Geffert kapitány megfogta a kilincset. — Hát tudja meg zászlós úr, hogy ez egy közönséges ... Mondani akart még valamit. Valami súlyosat, de lépések közeledtek. A puccer jött be. Hozta a kávét és a ropogós pirítóst. A kapitányt feszélyezte a puccer váratlan jelenléte. Most újból a gúny grimasza ült a szája köré. — Also Herr Páczay, wie gesagt, das ist mehr wie sonderbar, das ist

... Megint szünetet tartott. Arra gondolt, hogy a puccer már érti a német nyelvet és elharapta azt a szót, amely félreérthetetlenül és fenyegetően lógott a fejük fölött. — Még beszélünk róla, Páczay úr — és ezzel kint is volt a kapitány. — Respekt Herr Hauptmann — jött kissé elkésve és rekedten a zászlós torkán. A puccer is észrevette a feszültséget. — jó kedve van megint a kapitány úrnak — mondta a legény, inkább maga elé kissé vigasznak is szánva. Most előszedte a zsebéből a postát.