Jócsik Lajos: Hazatérés, Tájékozódás (Pécs. Janus Pannonius Társaság, [1942])

Hazatérés - 2 Ujra Budapesten

7 edénye s életünk úgy szétszóródott, mint a földrehullott higanycsöpp. Az új edények még nem állottak a helyükön és még nem jelent meg az új erő, amely össze tudta volna merni a szétszóródott csöppeket, A társadalmi lét ingásával megingott egyéni életünk is s talán ez volt a komolyabb dolog. Mert az egyéni élet egyszerre két helyen is érik: a társadalom tartályaiban és az egyéni élet edényeiben. Akkor a mi életünk nemcsak társadalmi, hanem egyéni tekintetben is edényt váltott. Hogyan? Ezt akarom elmesélni. 2. Újra Budapesten. A felszabadulás öröme kezdetben olyan volt, mint a teremtés előtti köd, s csak később kezdtek kibontakozni belőle a szilárdabb testek. Kezdetben hát alig tudtuk szavakba önteni a nagy és mindent elborító érzést. Az értelem csak akkor került az események fölé, amikor már megjelentek a megszilárdult testek és szűkebb, de az értelem számára megfoghatóbb jelentést adtak a szétáradó érzéseknek. Visszatértünk az anyatesthez. Kezdetben csak ennyit tudtunk mondani. De amikor elmúlt az érintkezés tilalmi ideje a Felvidék s a trianoni ország között, azonnal rohantunk Budapestre. A mi számunkra Budapest lett a teremtés előtti kődből kivált s megszilárdult test, amely vonzást gyakorolt az életünkre. Az anyatesthez visszakerülés is általa kapott értelmet. Az én szülővárosom életében annál inkább is Budapest lett a hazakerülés hangulatának vezértétele, mert Érsekújvár a Pozsony felé vivő vasút mentén éppen a legszélsőbb pont, ahová a főváros vonzása a mindennapi élet lüktetésében valaha még kiterjedt. Tőlünk északnyugatra már Pozsony vonzása hatott, északra meg a völgyekbezárt szláv világ kezdődött. De Érsekújvár élete minden napján úgy rohant Budapestre, mint az eltévedt csibe a kotlós védőszárnya alá. Vasutas város volt Érsekújvár s mindenki utazott. A lakosság közszükségleti cikkeit a fővárosban szerezte be. Ha kifogyott valami, akkor a vasutasok s a vasutasnék kapták magukat s felmentek Budapestre. A Párisi-áruház tömegcikkei, a Lehel-piaci és a Teleki-téri egyszer, vagy ki tudja hányszor meghasznált holmik borzalmas tömegekben indultak útnak a mi városunk felé, minket a mi anyáink ezekről a csodálatos terekről öltöztettek. Én például emlékszem, a parizer nevét éppen akkor tanultam meg, amikor Budapestét. S a lóvirsli is mindig Budapestre emlékeztetett, s még ma is így van ez: a háborús időkben már csak ez jutott csemegének, anyánk egy-egy budapesti útja után, mi félve ettünk, mert attól tartottunk, hogy nyeríteni fog. Amikor estefelé befutottak a budapesti vonatok, a városban hallatlan mozgalmasság kezdődött. Sebes fiakkerek vágtattak a macskaköves utcákon, mindig erről tudtuk, mennyi az idő, amikor a kocsik zaja bedördült az utcánkba. Ilyenkor azt mondtuk: „no, bejött a nyolcórási, vagy a féltizes." A vonat a potrohos kocsikból valósággal okádta az újváriakat, akiket a hozzátartozók oly tömege fogadott minden este, hogy kitelt volna belőlük a májusi sasvári búcsú, pedig ezen minden családból illett résztvennie legalább egy személynek. Amikor a fiakkerek el dörögtek, akkor a rikkancsok loholtak végig a városon a budapesti lapokkal. Érsekújvár az egész kisebbségi idő alatt álmodott erről az életről s a visszacsatolás után, amint lehetett, szinte az egész város felköltözött napokra Budapestre. Az új élet hát ismét a főváros jegyében indult meg